Hirdetés

Javában zajlik a tehetséggondozás: jelentkezhetnek az MCC jövő tanévi képzéseire a fiatalok

•  Fotó: MCC

Fotó: MCC

Támogatói tartalom

A következő tanévben is folytatja díjmentes, egyedülálló tehetséggondozását a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Erdély nyolc városában. A Fiatal Tehetség Program az általános iskolásoknak, a Középiskolás Program a 9‒12. osztályos tanulóknak, a Kolozsvári Egyetemi Program pedig a kincses város diákjainak biztosít a közoktatást kiegészítő, hasznos gyakorlati tudást.

-- Külsős szerző --

2022. május 12., 18:382022. május 12., 18:38

Az MCC nyolc erdélyi városban van jelen, ebből hétben – Aradon, Csíkszeredában, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Sepsiszentgyörgyön és Szatmárnémetiben – működtet saját oktatási központot. Az egyetemi program a kolozsvári hallgatóknak szól két fázisban: a junior- és szeniorképzés végigkíséri a hallgatókat az egyetemi éveken.

Idézet
 Az MCC arra törekszik, hogy Erdély minden szegletében és társadalmi háttértől függetlenül elérhető legyen a gyerekek, fiatalok számára a szervezet ingyenes tehetséggondozási programjainak kínálata. Igény van rá, hiszen minden képzési szinten nagy volt a túljelentkezés”

– mondta el Talpas Botond, az MCC erdélyi tevékenységért felelős igazgatója. Hangsúlyozta, hogy a szakmai programok, tudásgyarapítás mellett a közösségformálás is fontos cél az intézményben: az élményközpontú oktatás, erdélyi és nemzetközi találkozók mind hozzájárulnak az értékes kapcsolati hálók, egy összetartó közösség kialakításához.

Hirdetés

A kolozsvári egyetemi program szeniorképzésére május 18-ig jelentkezhetnek azok a hallgatók, akiknek még legalább két tanév van hátra az alapképzéses diplomájuk megszerzéséig. A program számos szakterületen – jogtudomány, közgazdaságtan, innovációs technológiák, pszichológia, nemzetközi kapcsolatok, média, valamint történelem és társadalomtudományok – biztosít régiónkban egyedi, interdiszciplináris képzést térítésmentesen, emellett a hallgatók ingyen igényelhetnek szállást az intézmény Kolozsvár belvárosában található kollégiumában.

A kiemelkedően tehetséges fiatalok ösztöndíjban részesülnek, a sikeres munkakeresésben pedig a szervezet Karrierirodája segít.

A képzésre való regisztráció első lépése egy online űrlap kitöltése, majd a kért dokumentumok feltöltésével véglegesíthető a jelentkezés. A felvételi folyamat egy online írásbeli és egy személyes jelenléttel zajló szóbeli részből áll. A jelentkezéssel kapcsolatos részleteket az mcc-kolozsvar.ro oldalon olvashatják el az érdeklődők, a felmerülő kérdéseket pedig a felveteli.kep@mcc.hu e-mail címre küldhetik.

 A Fiatal Tehetség Programba június 30-ig jelentkezhetnek a 4. osztályos diákok. A program célja, hogy a gyerekek játékos oktatással sajátítsanak el a gyakorlati élethez szorosan kötődő ismereteket. A szervezet emellett díjmentes angol és román nyelvoktatást is biztosít a jelentkezőknek. Az érdeklődők a fit.mcc.hu/jelentkezes oldalon iratkozhatnak a jelentkezési lap kitöltésével és a szülői ajánlás feltöltésével, majd szeptemberben személyes interjúra hívják a fiatalokat. A programról további tudnivalókat a fit.mcc.hu oldalon olvashatnak.

A Középiskolás Programba való jelentkezés határideje június 12. Az MCC Középiskolás Programja ingyenes online társadalomtudományi képzést kínál olyan lelkes fiatalok számára, akik érdeklődnek a legfontosabb társadalmi, gazdasági, közéleti események iránt, emellett angol és román nyelvoktatást biztosít az érdeklődőknek. A felvételihez a diákoknak egy szabadon választott könyv, film, sorozat vagy előadás kapcsán írt kritikai esszét kell beküldeniük. A jelentkezési űrlap itt érhető el: moodle.mcc.hu/jelentkezes. További tudnivalókat a kp.mcc.hu oldalon olvashatnak a programról.

A szervezet munkatársai örömmel fogadják a fiatalok jelentkezését, és szívesen látják az érdeklődőket az MCC-központokban. További információkért a kolozsvar@mcc.hu e-mail címen vagy a szervezet Facebook-oldalán érdeklődhetnek.

 Határidők:

Fiatal Tehetség Program
Jelentkezési határidő: június 30.
Honlap: fit.mcc.hu

Középiskolás Program
Jelentkezési határidő: június 12.
Honlap: kp.mcc.hu

Kolozsvári Egyetemi Program
Jelentkezési határidő a szeniorképzésre: május 18.
Honlap: mcc-kolozsvar.ro

(X)

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
2026. november 06., péntek

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán

Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán
2026. november 06., péntek

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében

Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
2026. november 05., csütörtök

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen

Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen
2026. november 05., csütörtök

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba

Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba
Hirdetés
Hirdetés