Járvány-lét-helyzetek – Vándorkonferencia a koronavírus társadalomkutatásra kifejtett hatásairól

Gondoljunk csak a maszkviselésre vagy a fizikai távolságtartásra” – emelte ki a társaság elnöke.

A vándorkonferencia keretében a társadalomtudományok különböző területein dolgozó oktatókat, kutatókat kívánták megszólítani. Olyan kutatókat, akik az elmúlt másfél évben terepmunkáik során, akarva vagy akaratlanul is olyan helyzetekbe kerültek, amikor a járványnak, az egyénnek és közösségnek vagy a társadalom egészére gyakorolt hatásáról is el kellett gondolkodniuk, vagy célirányosan, ennek a kutatásával kellett foglalkozniuk.

 A konferencia második paneljében Ármeán Otília, a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának adjunktusa mutatta be kutatási eredményeit, mely során azt vizsgálta, hogy a fizikai távolságtartásra vonatkozó szabályok hogyan jelennek meg, milyen új eszközök használatát hozzák számunkra a mindennapokban. Valamint azt, hogy vajon ezek az eszközök a távolság hangsúlyozását fogják-e szolgálni, vagy megpróbálják más szinteken – mentálisan, kulturálisan – csökkenteni a távolságot, valamit téve ellene.

Kutatása során számos olyan kreatív ötletet talált, melyek célja láthatóvá tenni ezt a relatívan érzékelhető távolságot.

Azonban úgy véli, hogy ezek nem eltávolítanak egymástól, hanem arra ösztönöznek, hogy jobban odafigyeljünk egymásra.

Ugyanakkor arra is kitért, hogy mindenhol, ahol a távolságtartás megszületik, oda a technológia nyomul be: fizikailag távol vagyunk, de szociálisan kapcsolódunk egymáshoz. Ezáltal a virtuális találkozások képesek társas kapcsolatainkat fenntartani.

Pál Emese, a BBTE hungarológiai doktori iskolája doktoranduszának vizsgálódásából kiderült, hogy a szentegyházi huszárok hagyományőrző csoportja a koronavírus-járvány előtt nagyon aktív életet élt, megannyi eseményen, ünnepen részt vettek, rengeteg médiaszereplésük volt.

A kutatás fontos részét képezte a huszárok szerepének bemutatása a történelmi járványok idején.

Később a tífusz, kolera, spanyolnátha terjedését is segítettek meggátolni. Hajdan konkrét feladataik voltak, a koronavírus idején azonban ezek megszűntek. Az egykori hivatásból hobbi lett. A csoporton belüli interakciók csökkentek, napjainkban a hétköznapok során alig nyilvánul meg, hogy ők huszárok.

A kutató felhívja a figyelmet arra, hogy a generációs átörökítési folyamat meg fog szakadni, ha tovább folytatódik ez az állapot, ugyanis a fiatalok eddig ellesték a viselkedést az idősebbektől, ha azonban erre nem lesz példa, nem lesz kitől átvenni ezt az életmódot.

Hipotézise, hogy a maszkot tanulmányozva a vírusról kialakított meggyőződésekhez lehet közelebb kerülni.

Készülő kutatása során diákokkal beszélgetett a maszkviselési szokásaikról, a maszk és álarc szerepéről, azok közötti különbségekről, illetve arról, hogy miként látják a maszk funkcióját. A diákok szerint az egyik alapvető különbség a maszk és álarc között az, hogy míg az előbbi szerepe az, hogy megvédjen, a másodiké az, hogy eltakarjon. Másik különbség, hogy az egyiket kényszerből, folyamatosan, a másikat kedvtelésből, időnként hordják.

Hogy milyen funkciót tulajdonítanak a maszknak, az alapján állapította meg, hogy hol tartják azt. Eszerint

Mások számára ruhadarabként funkcionál, az önkifejezés eszköze, a fogason vagy a többi ruha között tartják, míg egy harmadik csoport higiéniai tárgyként tekintenek a maszkokra, megfelelő, védett körülmények között tárolják azokat.