2010. augusztus 10., 08:592010. augusztus 10., 08:59
A gyanútlan ügyfelet ezúton arról értesítik, hogy jelentős, olykor több tízezer eurót érő ajándék birtokába juthat. Hogy ezt megkaphassa, a nyeremény értékéhez képest úgymond csekély összegű szállítási díjat kell átutalnia, esetenként feltöltőkártyát kell vásárolnia, vagy valamilyen különleges illetéket kell befizetnie. Hasonló ajánlattal keresték meg a szatmárnémeti Ü. Brigittát is.
A hölgyet az egyik mobilszolgáltató cég nevében hívta fel egy férfi, és egy drága telefon nyertesének kiáltotta ki, hiába közölte vele a kliens, hogy semmilyen nyereményjátékon nem vett részt. „Meglepő volt számomra, hogy olyan személyes adatokat is tudott rólam, amihez bárki nem férhet hozzá” – fejtette ki lapunknak az áldozat. Mint mondta, a csaló azt kérte tőle, hívja vissza egy másik számról, hogy elmondhassa, milyen műveleteket kell végrehajtania a mobiltelefonján ahhoz, hogy átvehesse a nyereményt. Miután visszahívta a számot, a férfi megkérte, hogy üssön be bizonyos kódokat a telefonjába.
„Amikor elkezdte diktálni, hogy mit kell csinálnom, rájöttem, hogy ezzel a kóddal kell feltölteni a telefonokat, és nyomban gyanússá vált az egész. Visszaszóltam, hogy inkább személyesen bemegyek egy képviseletbe, hogy megbeszéljük a részleteket” – magyarázta az ügyfél. Mint mondta, a férfi azonban ragaszkodott hozzá, hogy végigvigye a telefonos műveletet, azzal fenyegetve meg, hogy ha nem hajlandó erre, másnak adja a nyereményt. Mivel ez sem hatotta meg a klienst, a férfi káromkodások közepette letette a telefont.
„Ez pár hete történt, azonban pár napja ismét érkezett egy hasonló hívás a céghez, ahol dolgozom. Ezt a beszélgetést már sokkal rövidebbre fogtam” – tette hozzá a kiszemelt áldozat. A rendőrség fokozott figyelemre int mindenkit, ugyanis a gazdasági válság hatására a bűnözők az emberek hiszékenységét kihasználva a legváltozatosabb átverésekre képesek.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.