2010. április 19., 09:052010. április 19., 09:05
Tolnay pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: az elektronikus levelet 2008 decemberében küldték el egy internetes levélcímről S.O.S.!!! jeligével. Az írásban azzal vádaskodik az ismeretlen szerző, hogy Csendes László, a CNSAS akkori elnöke Tőkés Lászlóval összejátszva próbálja lejáratni az egyház egyes tagjait, és arra kéri Virgiliu-Leon Târău CNSAS-alelnököt, segítsen ennek megakadályozásában.
Az e-mail aláírása így szól: T. I., consilier eparhial – vagyis egyházkerületi tanácsos, a tanács azonban már drd. Tolnay István lektornak, a PKE alelnökének címezte válaszát. Tolnay azt is furcsállja, hogy a CNSAS hivatalos levélben válaszolt egy szinte névtelen e-mailre. A választ egyébként Tolnay nem kapta kézhez. Mind az eredeti üzenetről, mind a válaszról csak most szerzett tudomást, miután Tőkés megkapta Bukarestből ezek másolatait.
Tolnay szerint diverzióról van szó, amelyben őt és Tőkés Lászlót próbálják befeketíteni, belekeverve az egyházkerületet és az egyetemet is. Szerinte a hivatalos CNSAS-válasz mintha nem is a kérdéses üzenetre reagálna, hanem egy korábbira, amelynek tartalma valószínűleg hasonló a másikhoz, ugyanakkor beszédes, hogy a válaszlevél már másik tisztségében szólítja meg Tolnayt Az álfeljelentő egyébként védelmébe veszi Fazakas Sándor lelkipásztort, akivel kapcsolatban akkor már a nyilvánosság elé kerültek bizonyos kompromittáló iratok, amelyek a lelkész ügynökmúltját bizonyítják, a levélíró szerint azonban ezek „nevetséges vádak”, és Tőkésnek csak azért volt fontos a vádaskodás, mert Fazakas ellenlábasa lehetett volna a püspökválasztáson.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.