
Egyelőre nem lehet megállapítani, hogy célzatosan magyarellenes cselekedet történt volna - Archív felvétel
Fotó: Facebook
Ismeretlenek 18 sírt gyaláztak meg a Zilah belvárosában levő református temetőben – írta kedden internetes kiadásában a Graiul Salajului helyi napilap.
2019. április 23., 12:372019. április 23., 12:37
2019. április 23., 12:402019. április 23., 12:40
Az elkövetők sírköveket borogattak fel, törtek össze. A rendőrség szóvivője a lapnak elmondta, nyomozást indítottak, és keresik az elkövetőket.
Püsök Sándor Csaba Zilah belvárosi református lelkész az MTI-nek elmondta: a temetőőr múlt kedden jelentette a sírrongálást. Az eset azért kapott egy hét késéssel nagy nyilvánosságot, mert
Egyben felhívták a hívek figyelmét arra, hogy azonnal jelentsék, ha olyanokat látnak a sírkertben, akik feltételezhetően nem a szeretteik sírjához jöttek.
A lelkész elmondta: a meggyalázott sírok a temető egy viszonylag eldugott hátsó részében találhatók, a katolikus temetőbe vivő átjáró közelében.
Püsök Sándor Csaba az MTI kérdésére elmondta:
Hozzátette: a helyszínelő rendőröktől tudja, hogy korábban a helyi köztemetőben is történt a mostanihoz hasonló, de jóval kisebb vandalizmus.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
1 hozzászólás