Hirdetés

Iskolafelújítások Erdély-szerte

Várhatóan teljesen megújult ingatlanban kezdik a következő tanévet a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium diákjai. Eközben Szatmárnémetiben is elkezdték a Kölcseynek otthont adó egykori római katolikus zárdaiskola felújítását.

Bíró Blanka

Végh Balázs

2010. november 04., 09:102010. november 04., 09:10

A tervezettnél gyorsabban halad a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium felújítása. A másfél évszázados tanintézet korszerűsítését a Regionális Operatív Program támogatja. Tegnap Simion Creţu, a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója jelenlétében mutatták be a sajtónak a munkálatokat. Sztakics Éva, a város alpolgármestere elmondta, a patinás épületben több mint 1500 diák tanul, a felújításra benyújtott pályázat az első, amelyet a város leszerződött a Regionális Operatív Programnál. A munkálattal járó költségekre 12,9 millió lejt sikerült lehívniuk, ebből az összegből 8,1 millió lej vissza nem térítendő támogatás, a visszamaradó részt a város állta önrészként.

A Székely Mikó Kollégium kis épületét a nyár folyamán teljesen felújították, a tetőtérben négy teljesen új osztálytermet alakítottak ki. A szűk, belvárosi betonudvaron álló régi tornatermet és étkezdét lebontották. A helyére multifunkcionális épületet terveznek, a földszintjén a kollégium híres tánckarának rendeznek be próbatermet. Az emeleten mozgatható falakkal három részre osztható, de szükség esetén egybenyitható tornaterem készül. Az épület tetején pedig hálóval védett, szabadtéri sportpályát alakítanak ki. Az új ingatlant légfolyosóval kötik majd össze az iskolával.

Az ingatlan a református egyház tulajdona, a város évi 300 ezer lejért bérli az iskolának, ám megegyeztek, hogy a befektetésért cserébe az önkormányzat 2008-tól kezdődően 12 évig nem fizet. Így a tizenkét évre járó 3,6 millió lejt a 2,45 millió lejes önrésszel váltották ki. Sztakics Éva alpolgármester elmondta, a projekt kivitelezésére hároméves a határidő, de ha ebben a tempóban tudnak haladni, akkor már a jövő tanév kezdetéig elvégzik a tervbe vett munkálatokat. Az elöljáró kifejtette, a pénzeket késlekedés nélkül kapják, nincsenek fennakadások, mint a kormányprogramok esetében.

Szatmárnémetiben nemrég láttak hozzá az egykori római katolikus zárdaiskola bal oldali épületszárnyának beltéri felújítási munkálataihoz. Az évek óta használaton kívüli ingatlan a közelmúltban került viszsza az egyház tulajdonába, és azt a várossal kötött szerződés értelmében 10 évig az önkormányzat oktatási célokra használhatja. Az impozáns épület jobb oldali szárnyában szeptember óta a Kölcsey Ferenc Főgimnázium működik, amelynek korábban ki kellett költöznie a régi székhelyéről, mert azt visszaszolgáltatták a református egyháznak.

A tervek szerint a most felújítandó épületrészt is a Kölcsey használhatja majd. Korábban itt sportklub működött, majd lakat alá került. Az erősen lelakott ingatlan egyébként teljes tatarozásra szorul, ugyanis elavult a fűtés-, villamosenergia- és vízhálózata, lemállott a külső és belső falak vakolata, megjelent rajtuk a penészgomba, rossz állapotban van a tető, valamint helyenként a fundamentum is felázott. Az alapmunkálatokra összesen 900 ezer lej áll az önkormányzat rendelkezésére, amelyet december végéig el kell költeni a városnak, különben vissza kell utalniuk a költségvetésbe. A képviselő-testület már korábban jóváhagyta a felújítást, de a megvalósíthatósági tervek és a kivitelezési versenytárgyalás miatt elhúzódott a munkálatok megkezdése.

A felújítási munkálatokra két ütemben kerül sor. Első körben a tetőt és a közműhálózatot rehabilitálják, majd kialakítják az osztálytermeket. A Kölcsey 12 tantermet kap ebben a szárnyban, amelyet nagyobb helyiségek feldarabolásával, leválasztásával nyernek. Emellett több kisebb szaktermet, és kiszolgálóhelyiséget is kialakítanak a zárda bal szárnyában. Többek között ide költözik a jelenleg még a régi épületben működő iskolaorvosi rendelő is. A későbbi tervek között szerepel az ingatlan alagsori részének rendbetétele, amely klubhelyiségeknek ad majd otthont.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
Hirdetés