2010. május 21., 09:482010. május 21., 09:48
A következő lépésben a köztisztasági vállalat kiterjeszti szolgáltatásait erre a városrészre is, a roma családok egyéni kukákat kapnak, és azokból rendszeresen elszállítják majd a hulladékot. Cserébe a negyed lakói vállalják, hogy megőrzik a tisztaságot.
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat az Amenkha Egyesülettel közösen féléves romaintegrációs programot kezdett el, s amennyiben ez eredményesnek bizonyul, szeptember elején lebontják a húsz évvel ezelőtt az Őrkő negyed határában épült beton választófalat. A tervek szerint a városháza négy roma képviselőt alkalmazott volna, hogy tartsák a kapcsolatot a hatóságok és a közösség tagjai között.
A jelenlegi gazdasági helyzetben a zárolt állások miatt erre nem volt lehetőség, így azt a megoldást választották, hogy az önkormányzat támogatja az Amenkha Egyesületet, és a civil szervezet fizeti a kapcsolattartó romákat. Az ő feladatuk, hogy megakadályozzák a rendfenntartók túlkapásait, visszaéléseit, és megértessék a romákkal a törvények tiszteletben tartásának fontosságát. Meggyőzik a gazdákat, hogy jegyeztessék be a szekereket, azokat lássák el gyűjtőzsákkal, és csak a megengedett helyeken közlekedjenek.
Dima Mihály, az Amenkha Egyesület elnöke a kölcsönös bizalom kiépítését tartja fontosnak. Mint mondta, az Őrkő negyedben mintegy kétezren laknak, a felnőttek egynegyedének van munkahelye. Bár ez kevésnek tűnik, évekkel ezelőtt sokkal rosszabb volt a helyzet, azóta egyre többen vállalnak és találnak munkát. Többen a köztisztasági vállalatnál dolgoznak, sokan alkalmi munkából élnek. Dima abban bízik, hogy az elindult lassú változás végén a romák teljesen beilleszkednek a társadalomba. Antal Árpád polgármester szerint az Őrkő negyed egy szociális bomba, és minden eszközzel meg kell előzni, hogy felrobbanjon.
Dróttal összekötözött zsákba tett, majd egy hídról a folyóba dobott egy mindössze három-négy hónapos kutyakölyköt egy férfi a Szeben megyei Cód (Sadu) településen. Az állatot szerencsére időben megtalálták és megmentették.
A havazás, a viharos szél és a jelentősen romló látási viszonyok miatt fokozott óvatosságra intik a hegyekbe induló turistákat a hegyimentők, az ajánlások az ország valamennyi magashegységében érvényesek.
Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.
Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.