Hirdetés

Idegen nyelv lesz a román?

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Már a 2010/2011-es tanévtől alternatív tanterv alapján, idegen nyelvként sajátíthatják el a román nyelvet a magyar gyerekek, amennyiben az oktatási minisztérium jóváhagyja az RMDSZ-es honatyák által benyújtott, erre vonatkozó tantervjavaslatot. A tervezetet nemrég nyújtották be a szaktárcához a szenátus és képviselőház oktatási bizottságának RMDSZ-es tagjai, és erről hamarosan miniszteri szintű megbeszélésre kerül sor. A javaslat benyújtására Ecaterina Andronescu oktatási miniszter székelyföldi látogatása révén kerülhetett sor, aki akkor azt kérte a magyar szakemberektől: ha már annyira szorgalmazzák, készítsék el az új javaslatot.

Bíró Blanka

2009. március 27., 08:422009. március 27., 08:42

Azt azonban nem sejtette, hogy ezt már 2006-ban elkezdte kidolgozni egy szakembercsoport, és tavaly év végén el is készült. Bokor Tibor szenátor úgy véli: ha a szakemberek által jónak ítélt tervezet zöld utat kap, elkezdődhet az új tankönyvek megírása. Pásztor Gabriella volt oktatási államtitkár elmondta: a tanterv a kommunikációra alapoz, a magyar nyelv sajátosságaihoz igazítja a román nyelv oktatását.

Az illetékesek reményei szerint legkorábban a 2010/2011-es tanévtől egyszerűbben és könnyebben sajátíthatják majd el a román nyelvet a magyar gyerekek. Az oktatási minisztérium asztalán van ugyanis az a tantervjavaslat, amely szerint a magyar gyerekeknek idegen nyelvként tanítanák a román nyelvet és irodalmat. Az RMDSZ-es honatyák által benyújtott alternatív tanterv az 1–12. osztályra vonatkozik, kidolgozását 2006-ban kezdte el, és 2008 végén fejezte be Balázs Lajos, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) docense és munkatársai.

Meglepetés a miniszternek

Ecaterina Andronescu oktatási miniszter pár héttel ezelőtti, sepsiszentgyörgyi látogatása késztette arra a szövetséget, hogy benyújtsák a javaslatcsomagot – közölte a Krónikával Bokor Tibor kézdiszéki RMDSZ-es szenátor. „A megbeszélés során a miniszter asszonyt valósággal rákényszerítettük arra, hogy beismerje: ahhoz, hogy a magyar gyerekek valóban eredményesen elsajátíthassák a román nyelvet, más tanterv szerint kell tanítanunk. Erre azt mondta, dolgozzunk ki egy tantervet” – mesélte a szenátor.

Bokor Tibor szerint a tárcavezető azt remélte, sok időbe kerül, amíg a terv elkészül, nem számított arra, hogy már van készen egy programcsomag. Mint mondta, a szakemberektől – tanítóktól, romántanároktól – csak pozitív visszajelzést kapott a román nyelv alternatív oktatására vonatkozó kész tantervről, ezért nemrég azt nyújtották be a szaktárcához. A következőkben a minisztérium szakemberei vizsgálják meg a benyújtott javaslatot, és valószínűleg további egyeztetésekre, megbeszélésekre is sor kerül majd. Bokor Tibor úgy látja, hogy a szociáldemokrata párti (PSD) miniszterben van politikai akarat az alternatív oktatás elfogadására, ezért azt reméli, hogy a szaktárca elfogadja az előterjesztett javaslatot.

Jó tankönyveket kell írni!

Ha az oktatási minisztérium jóváhagyja, hogy a kisebbségeknek alternatív tanterv és tankönyvek szerint oktassák a román nyelvet és irodalmat, kezdődhet a munka neheze: fel kell venni a kapcsolatot a kiadókkal, meg kell hirdetni a versenyvizsgát az új, alternatív tanterv szerinti tankönyvek megírására. „Nagyon fontos, hogy jó tankönyvek készüljenek, de ez már csak rajtunk, magyar szakembereken múlik” – fogalmazott Bokor Tibor.

Az évekig fizikaszakos tanárként és iskolaigazgatóként dolgozó szenátor elmondta, a magyar gyerekek ötödik és hatodik osztályban jelenleg is a román anyanyelvű diákoktól eltérő tankönyvekből tanulják a román nyelvet, de a romántanárok szerint ezek jóval nehezebbek azoknál, amelyekből a többségi diákok tanulják anyanyelvüket. A jelenlegi tantervjavaslat lényege, hogy a magyar diákok egyszerűbben és jobban elsajátíthassák a román nyelvet. Egyensúlyt kell teremteni, hogy a különböző térségekben élő magyar gyerekek, a brassóiak, a csíkszeredaiak, a szárazajtaiak is egyformán megtanulhassanak románul, hangsúlyozta az RMDSZ-es honatya.

Követni kell, hogy ne kallódjon el

A szenátor elmondta, követni fogja a tanterv sorsát, hogy az ne süllyedhessen el valamelyik minisztériumi iroda fiókjában. A parlament két házának oktatási bizottságában tevékenykedő RMDSZ-es honatyák folyamatosan érdeklődnek majd felőle, és ha kell, a parlamentben is interpellálnak, hogy az oktatási minisztérium foglalkozzék a kérdéssel, és zöld utat adjon az alternatív tantervnek. A licit kiírása, a tankönyvek megírása hosszadalmas folyamat, ezért legjobb esetben is csak a 2010/2011-es tanévtől kerülhet sor az új tanterv alkalmazására.    

Lászlófy Pál, a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (RMPSZ) elnöke a Krónika megkeresésére elmondta: a szervezet 14 éve próbálkozik egy új tanterv elfogadtatásával. Egy erre vonatkozó javaslat már eltűnt az oktatási minisztérium útvesztőiben, figyelmeztetett Lászlófy, aki azt reméli, ezúttal nem ez lesz az alternatív tanterv sorsa, hiszen már a románok közül is sokan észrevették, hogy a jelenlegi módszer nem eredményes.

A tanterv alapja a kommunikáció

Pásztor Gabriella, aki az előző kormányban oktatásügyi államtitkárként koordinálta az alternatív tanterv elkészítését, a Krónika megkeresésére elmondta: a minisztériumhoz benyújtott sajátos tanterv a kommunikációra alapoz, a magyar nyelv sajátosságaihoz igazítja a román nyelv oktatását, szem előtt tartva azt a legfontosabb elemet, hogy a magyar gyerekeknek ne anyanyelvként tanítsák a román nyelvet és irodalmat.

A legfontosabb szempont, hogy a magyar diákok elsajátítsák a román köznyelvet, és azt a mindennapokban, minden helyzetben használni tudják, fejtette ki a jelenleg is az oktatatási minisztériumban tevékenykedő szakember. Pásztor Gabriella bizakodó, úgy tudja, hogy hamarosan sor kerül egy miniszteri szintű megbeszélésre az új tanterv kapcsán, ahol megvizsgálják, milyen lehetőségek vannak arra, hogy a sajátos tanterv életképes, vagyis minél hamarabb alkalmazható legyen. Ideális esetben, ha a tanterv időben kap zöld utat, és az ez alapján íródott, használható tankönyvek is elkészülnek, akkor az új rendszert a 2010/2011-es tanévtől alkalmazhatnák.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.

Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
Hirdetés
Hirdetés