Fotó: krónika
A népszámlálásról és az azzal kapcsolatos felhördülésről esett szó a Krónika Live legutóbbi adásában, hogy jelen állapot szerint nem lehet megvallani a székely identitást az idei számbavételen.
2022. január 19., 19:552022. január 19., 19:55
2022. január 19., 20:062022. január 19., 20:06
Változott az RMDSZ álláspontja: bár korábban Kelemen Hunor arra buzdított mindenkit, vallja magát magyarnak egyéb etnikai identitásától függetlenül, most már maga a szövetség kezdeményezi, hogy a székelységet is lehessen választani a magyaron belül az idei népszámláláson.
A szövetség népszámlálási biztosa kifejtette: az alakulat pénteki kolozsvári sajtótájékoztatója utáni reakciók nyomán úgy látták jónak, hogy nem érdemes pozitív energiát, figyelmet elvonni az idei romániai népszámlálás a magyarokat érintő valódi céljáról, vagyis arról, hogy a romániai magyarság minél nagyobb számban vállalja fel nemzeti és felekezeti hozzátartozását. Ennek ugyanis a következő tíz évre nagy jelentősége lesz nemcsak a nyelvi jogok vagy a közigazgatás területén, pénzben mérhető következménye is lesz annak, hogy egy-egy adott településen milyen arányban élnek a magyarok, legyenek azok székelyek vagy csángómagyarok is egyben.
A főleg a virtuális térben lezajlott vitát kirobbantó helyzet előzményeiről Horváth Anna kifejtette: a népszámlálást előkészítő technikai intézkedések során egy adott pillanatban – így például a próbanépszámlálás idején –
Az alelnök szerint a korábbi népszámlálási tapasztalatok azt mutatták, hogy lesznek, akik ezt a magyar közösség elsúlytalanítására próbálják meg majd felhasználni, ez indokolta az óvatosságot. Azóta viszont ez a veszély nem áll fenn, fogalmazott az alelnök.
Horváth Anna rámutatott:
és számaránya egy jó mobilizációval a korábbi lajstromba vételhez képesti 6,5 százaléknál akár magasabb is lehet. Ebben lehetőséget nyújthat az a fontos újdonság is, hogy idén akár magunk is kitölthetjük az interneten a népszámlálási adatlapokat.
A Krónika Live műsorát a Krónika Facebook-oldalán és a Médiatér Youtube-csatornáján lehet visszanézni.
Egyedülálló kezdeményezés indult Brassóban: ingyenesen kapnak fogkrémet és egészségügyi betétet a diákok – jelentette be a határozattervezetet a város polgármestere.
152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.
Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.
A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.
Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.
Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.
Függő sétányt alakítanak ki a Resicabánya központja felett átívelő egykori ipari drótkötélpályából. Az egykori ipari létesítmény több mint 700 méter hosszú, gyalogosoknak és kerékpárosoknak szánt sétálóutcává alakul át a város fölött 30 méteren.
Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.
A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.
Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.
szóljon hozzá!