
Fotó: ISU Arad
Nem követelt emberi áldozatokat a havazás és a hóvihar az elmúlt 24 órában, nem alakultak ki az emberek épségére veszélyt jelentő, különleges helyzetek – közölte kedden az országos katasztrófavédelmi felügyelőség (IGSU).
2018. december 18., 11:242018. december 18., 11:24
2018. december 18., 11:342018. december 18., 11:34
Téli körülmények között zajlik a közlekedés az országban, de nincsenek a havazás vagy hóvihar miatt elzárt útszakaszok – számolt be az Agerpres. A szakhatóság szerint sem az éjszaka folyamán, sem kedd reggel nem érkezett hozzájuk jelentés a hóban elakadt járművekről vagy emiatt veszélybe került személyekről.
– áll még a közleményben. E szerint az elmúlt 24 órában tizenegy megyében okozott károkat a kedvezőtlen időjárás. Argeş, Arad, Krassó-Szörény, Gorj, Mehedinţi, Neamţ, Prahova, Szilágy, Szeben, Temes és Vâlcea megyében volt szükség a katasztrófavédelem munkatársainak közbelépésére, többnyire az útra vagy autókra dőlt fák, az úttestről kicsúszott járművek, a rövid időszakokra elakadt forgalom miatt.
Kedd reggel 313 településen voltak még fennakadások az áramszolgáltatás terén – derül még ki az IGSU közleményéből, amely szerint Krassó-Szörény és Temes megyében hétfőn összesen tizenegy nagy teljesítményű generátort állítottak működésbe, hogy biztosítsák a kórházak, a vízüzemek és bizonyos települések áramellátását.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
szóljon hozzá!