2010. május 03., 09:052010. május 03., 09:05
A pénteki nyomozások során kiderült, a bűnözők sajátos módszerekkel dolgoztak, a betörés minden lépését pontosan kidolgozták. Csütörtökről péntekre virradó éjszaka felmásztak a községháza melletti közvilágítási oszlopra, elvágták az elektromos hálózat összeköttetéseit, így megszüntették az áramszolgáltatást.
A polgármesteri hivatal épületére szerelt riasztót, úgy hatástalanították, hogy beleengedték egy vödör vízbe és zárlatos lett, majd kővel és sárral dobálták meg az épületet, hogy kiderítsék vannak-e mozgásérzékelők. A hátsó udvarban egy létrán másztak fel az emeleti ablakig, felfeszítették, majd behatoltak az épületbe. Fodor István polgármester az Agerpres hírügynökségnek elmondta: hallotta, hogy ugatnak a kutyák, ezért elsétált a községházáig, de nem vett észre semmit.
A betörők letörték az adókkal és illetékekkel foglalkozó iroda ajtójáról a lakatot, majd kivették a 200 éves páncélszekrény kilincsét, és elvitték a benne talált pénzösszeget, valamint a városháza videokameráját. A rablók mindent tönkretettek, elektromos áram, telefonhálózat, internetkapcsolat nélkül maradtunk, és a nehezen begyűjtött pénzünket is elvitték. A napokban fizette ki a közbirtokosság egy régebbi elmaradását, azt is ellopták” – panaszolta el az elöljáró.
A rendőrség nem talált ujjlenyomatokat, mert a betörők kesztyűt viseltek, azonban sikerült DNS-mintát gyűjteniük, így az segíthet a tettesek azonosításában. Buzsi Andrea, a megyei rendőrség szóvivője érdeklődésünkre elmondta: a gyanúsítottak körét már sikerült azonosítani, a terhelő bizonyítékokat továbbra is gyűjtik.
Dróttal összekötözött zsákba tett, majd egy hídról a folyóba dobott egy mindössze három-négy hónapos kutyakölyköt egy férfi a Szeben megyei Cód (Sadu) településen. Az állatot szerencsére időben megtalálták és megmentették.
A havazás, a viharos szél és a jelentősen romló látási viszonyok miatt fokozott óvatosságra intik a hegyekbe induló turistákat a hegyimentők, az ajánlások az ország valamennyi magashegységében érvényesek.
Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.
Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.