2010. február 12., 09:042010. február 12., 09:04
Az elkerülő út Késmárk (Ogorului) utcai szakaszáról például egyenes út vezethet hamarosan az Atelierelor utcáig, amely a város keleti lakónegyedébe vezet, ezzel együtt a Szent Margit téren (22 Decembrie) keresztül a városközpont a mostaninál jóval egyszerűbben megközelíthetővé válik.
Ebbe az irányba azonban a Pece-patakon is át kell haladni, ezért a városvezetőség új, a nehézgépjármű-forgalmat kiszolgáló hidat tervez építeni ide. A Pece egyik jelenlegi hídja idén szintén autóshíddá válhat – mostanáig csak gyalogosok kelhettek át rajta. Régi terve az önkormányzatnak egy olyan Körös-híd építése, amely a város északnyugati részén összekötné a Rogériusz negyedet Őssivel, ahol jelenleg egy romló állapotban lévő pontonhíd szolgálja ki a gyalogosforgalmat, az autósok kénytelenek vagy a város legészakibb hídjáig, vagy a Vitéz (Decebal) úti hídig hajtani, ha át akarnak kelni a folyón.
Úgy tűnik, idén az új átkelő is megépülhet. Az olasz befektető már elkészítette az erről szóló tervet: eszerint a két autósáv mellett járdák, illetve kerékpárosoknak fenntartott sáv lenne az új hídon. Ilie Bolojan polgármester azt mondja, a vállalat heteken belül benyújtja igénylését az építési engedélyre. Tervük szerint őszre készen lesz a híd, a polgármester azonban fenntartásokkal kezeli az ígéretet.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.