A belügyminisztériumhoz eljuttatott beadványban Dan Tănasă, a FACIAS igazgatója leírja, hogy az MPP sepsiszentgyörgyi székházán csak a székely zászló lobog, míg a kulturális központ a magyar lobogót tette ki. A feljelentő a 1994/75-es törvényre hivatkozik, amely előírja, hogy a pártok, szakszervezetek, kulturális és oktatási intézmények kötelesek kitenni a nemzeti zászlót, és kéri a szaktárcát, kötelezze a törvény betartására az intézményeket.
Gazda Zoltán, az MPP Kovászna megyei alelnöke lapunknak elmondta, nem kértek pártszékházat a sepsiszentgyörgyi önkormányzattól. Egyelőre abban az épületben húzódnak meg, amelyet a Magyar Polgári Szövetség, a Székely Nemzeti Tanács és a Sepsi Reform Egyesület bérel, és ahol Tőkés László EP-képviselő irodája is működik. Úgy vélte, a zászló kapcsán nem történt törvénytelenség. Az MPP saját székházat fog kérni a polgármesteri hivataltól, hiszen az említett civil szervezetek havi ezer lej bért fizetnek a Székely Mikó Egyesületnek, míg az RMDSZ 50 lejért bérli székhelyét a könyvtártól.
Hadnagy Miklós, a Magyar Köztársaság sepsiszentgyörgyi Kulturális Koordinációs Központjának igazgatója elmondta: a központ diplomáciai képviselet, ezért csak a magyar zászlót kell kitűznie. Bár a központ irodájának erkélyén a piros-fehér-zöld lobogó van, az épület homlokzatán ott van a román és az európai uniós zászló is.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.