Hiába kéri a szőkefalvi közösség Petrichevich Horváth Dániel egykori birtokát

A felszámolás alatt álló moldvai cég – mely 1990 után furcsa körülmények között tett szert az egykori állami gazdaságra –, Szőkefalván kívül a közeli Dicsőszentmártonban, valamint a szomszéd faluban, Szászbogácson is vásárolt ingatlanokat. A vámosgálfalvi önkormányzatnak viszont sem pénze, sem érdeke, hogy megvásárolja a gazdaság teljes vagyonát. Az ügyet az is bonyolítja, hogy a 18. században felhúzott épület jogos örököse hallani sem akart a családi vagyon visszaigényléséről.

Végh József korábbi polgármester hiába kérlelte a Bécsben élő gróf Rottenthal Schneider Annát, hogy igényelje viszsza a szőkefalvi kastélyt, a kommunisták által okozott traumái miatt az idős nő kijelentette: hallani sem akar Romániáról és Szőkefalváról. A település tavaly megválasztott elöljárója, Keszeg István politikai és gazdasági háttérintézkedéseket sejt az évek óta tartó huzavona mögött. Egy időben valóban nyílt titoknak számított, hogy a valamikori mintagazdaságra a Szociáldemokrata Párt (PSD) helyi bárói próbálják rátenni a kezüket.

Már csak őröket fizetnek

Nem állja utunkat senki, így könynyen bejutunk a tágra nyílt kapun, majd a parkon végigsétálva, megérkezünk a kastély főépületéig. Se kint, se bent egyetlen lélek sincs, mindössze egy bátortalan kiscica nyávogását hallani. „Egy őrnek csak kellene lennie, hiszen úgy tudom, a felszámoló jelenleg három, egymást váltó őrt fizet, senki mást. A volt Gostat, ahogyan az állami mezőgazdasági vállalatot nevezték, az udvaron lévő vasak összevágásából fizette ki az utolsó alkalmazottakat. Négy éve semmi nem történik itt” – mondja a község tavaly megválasztott polgármestere, Keszeg István. Körbejárva az aránylag jó állapotban maradt kastélyt, bepillantunk poros ablakain, de sem a Horvátországból Erdélybe települt Petrichevich Dániel egykori otthonának fénye, sem a dicstelen közelmúlt – amikor állami gazdasági székhely volt – nem köszön vissza.

Azt mondja a kapun kívül álldogáló helybéli asszony, hogy a szőkefalvi kastélyt nem lehet összehasonlítani Erdély más kastélyaival, udvarházaival. Bár kétségtelenül óriási kulturális örökségnek számít, nem emlegethető egy napon a gerendi, a kerelőszentpáli vagy a magyarózdi nemesek hajlékával. Másrészt viszont azoknál sokkal jobb állapotban őrizték meg. „A kommunista időszakban kíméletesebben bántak ezzel a kúriával, mint a környékbeliekkel. Ennek csak örülni tudunk, mert ez a kastély egy kicsit a miénk is, büszkék vagyunk rá” – teszi hozzá, majd megjegyzi, ő nem is a kommunistákra, inkább ezek utódaira neheztel.

„A régiek olyanok voltak, amilyenek. Nem szerettük őket. De a mostaniakat még annyira sem állhatjuk, mert nem tettek semmit azért, hogy – amennyiben a jogos tulajdonos nem igényli vissza – a közösség megkaphassa a kastélyt” – mondja bosszankodva, miközben alkalmi járatra vár. Pedig a szőkefalvi közösséget nemcsak a szentimentalizmus hajtja a kastély megszerzésében.

A tartozás fejében kérik

Amint Keszeg István polgármester magyarázza, az önkormányzatnak megvan a jogi alapja arra, hogy valamilyen formában behajtsa az eladósodott cég kétmilliárd régi lejre rúgó ingatlanadóját. „Az lenne a legjobb, ha az Agrozooviticola vagyonát lefoglaló fináncok nekünk adnák a kastélyt. Mi is hozzájárulnánk valamivel, a megyei önkormányzat is kisegítene, elvégre a tavaly hétmilliárd lejt különítettek el erre a célra” – teszi hozzá Végh József korábbi polgármester. A volt elöljáró – bár tavaly még önkormányzati képviselőnek sem jelöltette magát – nem mondott le a közösségi élet szervezéséről, amelynek a kastély megszerzése is része. Volt helyettese és jelenlegi utódja mindig őt hívja, amikor a kastély sorsáról kell tárgyalni. Végh most is vaskos doszsziéban őriz a kastéllyal kapcsolatos minden okiratot.

„Már nem politizálok, de a kastélyt szívügyemnek tekintem. Pedig néhányszor szinte a végső elkeseredésbe kergetett. Például, amikor megkerestük Bécsben a jogos örököst, gróf Rottenthal Schneider Annát, és valósággal kérleltük, hogy igényelje vissza. Nem és nem, nem akarta. Valahol megértem, mert nem tudja kitörölni emlékezetéből a kommunisták hatalomra törése és a kegyetlen államosítás okozta traumát. Aztán amikor megtudtam, ki foglalkozik a Gostat-vagyon jogi felszámolásával, felhívtam az illetőt. Szóba se akart állni velem. Vonatra ültem, elutaztam Iaşi-ba, de továbbra sem akart tárgyalni. Végül elmondtam a szőkefalviak érveit, úgy tűnt, hogy megérti, és barátokként váltunk el” – meséli Végh József.

Időhúzás és pénzpazarlás

De hiába győzte meg a volt elöljáró Corneliu Mititelut, hogy a csődbe juttatott vállalat vagyonát ossza fel és próbálja meg külön-külön értékesíteni, a felsőbb érdekek közbeszóltak. „Végül én is úgy gondoltam, hogy ily módon könnyebben el lehetne árverezni az Agrozooviticola-vagyont, de az én véleményem kevéssé számít. A jelenlegi tulajdonos, az állam másként szeretné: vagy mindent eladunk, vagy semmit. Mit gondol, nekem nem érdekem minél előbb túladni ezeken az ingatlanokon?” – kérdezi a felszámolással és átszervezéssel megbízott vezető. Arról, hogy milyen fázisban van az új eladási procedúra kidolgozása, a moldvai szakember szintén felháborodottan válaszol. Kiderül: annak ellenére, hogy már megtörtént a javak értékének felmérése, a jelenlegi tulajdonos újabb felértékelést kért. „Három év telt el, és egy helyben topogunk. Most csak azt tudom remélni, hogy valamikor július végére elkészül a felértékelés, bár ki tudja” – mondja, de látszik, hogy ezt maga sem hiszi. Mititelu elszólja magát, miszerint valakinek egyáltalán nem mindegy, ki teszi rá a kezét a kastélyra, azonban nevet nem hajlandó említeni.

„Semmit nem lehet bizonyítani, és különben is, én csak az aktívumok értékesítéséért felelek” – teszi hozzá a jogi felszámoló. A helyi közösség nemcsak érzelmileg ragaszkodik a falu épített örökségének legfontosabb eleméhez. „Számos társadalmi-kulturális célra lehetne használni a kastélyt, de leginkább egy öregotthonra lenne szükségünk” – fejtegeti Végh József. Évekkel ezelőtt a szőkefalvi és környékbeli magyarság egy alkalommal a kastély udvarán, Wesselényi Margit sírjánál gyűlt össze megünnepelni a magyar forradalom évfordulóját.

A tulajdonos azóta március 15-én nem engedi be ide a helyi közösséget. Az év többi napján azonban szabadon lehet kószálni az árkádíves portikus előtt, a még megmaradt fák között. Bő félórás sétánk alatt egyetlen őr sem jelentkezett, pedig az állam a havi ezer lejt mindhárom alkalmazottjának kifizeti. „Kiadnivaló pénz van, de bevételre, legalábbis ha az önkormányzat adja, nincs szükség” – állapítja meg lehangoltan a volt elöljáró.