Hiába tiltakoztak a váradi zöldek, elkezdődött a Körös-parti fák ledózerolása

A Sebes-Körös még eredeti állapotában megmaradt belvárosi partszakasza •  Fotó: Ferencz Csaba-Levente

A Sebes-Körös még eredeti állapotában megmaradt belvárosi partszakasza

Fotó: Ferencz Csaba-Levente

Hiábavalónak bizonyult a nagyváradi környezetvédelmi szervezetek tiltakozása a Körös-part belvárosi szakaszának az átalakítása ellen, a polgármesteri hivatal szerdán elkezdte az első fák kivágását.

Pap Melinda

2021. május 05., 16:402021. május 05., 16:40

2021. május 05., 16:462021. május 05., 16:46

Az Ezredévi emléktér előtti szakaszon – ahol a folyópart még természetes állapotában maradt meg, miután másfél évtizede a civilek kiálltak a kotrógépek elé – most nem sikerült időben közbeavatkozni, szerdán kidöntötték az első fát a RER Vest munkásai. A helyi sajtó szerint

a polgármesteri hivatal végül hét öreg fa kivágására kapott engedélyt a környezetvédelmi ügynökségtől,

az elsőnek a törzse üregesnek bizonyult, a zöldövezetek karbantartásával foglalkozó munkások szerint rövid időn belül kidőlt volna.

Florin Birta polgármestert egyébként nem hatotta meg a zöldek tiltakozása, egy sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott, hogy a környéken biztosítani kell egy lejáratot a babakocsis kismamáknak és a kerekesszékkel közlekedőknek.

Idézet
„Ilyen kontextusban azt hiszem, hogy semmilyen áldozat nem túl nagy”

– idézte az elöljárót az Ebihoreanul. Birta arra is hivatkozott, hogy a folyópartra a kotrógépeknek is le kell jutni, ha ki akarják tisztítani a medret, ők is használnák az említett lejáratot, melyet a korábbi sajtóbeszámolók kerékpártútként emlegettek.

A polgármester szerint a Szent László híd alatt is lesz hasonló, de ott nem bántják a fákat. „Ez az egyetlen beruházás a környéken, ezt leszámítva nem nyúlunk semmihez” – ígérte Birta.

Az első fát szerdán döntötték ki a munkások •  Fotó: Ebihoreanul.ro Galéria

Az első fát szerdán döntötték ki a munkások

Fotó: Ebihoreanul.ro

A Körös-parti fák kivágása ellen szerdán a Greenpeace romániai szervezete is felemelte szavát, rámutatva, hogy Nagyvárad fejlesztése semmilyen szín alatt nem lenne szabad, hogy a zöldövezetek rovására történjen.

Pár nappal korábban – mint arról beszámoltunk – hét helyi környezetvédelmi szervezet a Sebes-Körös belvárosi partszakaszának a megőrzésére, egységes stratégia elfogadására szólította az illetékes hatóságokat. Rámutattak, a tervezett beruházások a folyópart utolsó természetes foltját is tönkretenné Nagyvárad központjában.

korábban írtuk

Féltik a Körös-partot a nagyváradi zöldek
Féltik a Körös-partot a nagyváradi zöldek

A Sebes-Körös nagyváradi partszakaszának a megőrzésére, egységes stratégia elfogadására szólítják az illetékes hatóságokat a nagyváradi környezetvédelmi szervezetek, miután kiderült, hogy a folyó sértetlen maradt szakaszán is kerékpárút épülne.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 03., péntek

Kató Béla: a Sapientia nem a Fideszé, nem az RMDSZ-é, hanem az erdélyi magyarságé

Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.

Kató Béla: a Sapientia nem a Fideszé, nem az RMDSZ-é, hanem az erdélyi magyarságé
2025. október 03., péntek

Közösen fejleszti Magyarország és Románia két folyó vízgazdálkodását

Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.

Közösen fejleszti Magyarország és Románia két folyó vízgazdálkodását
2025. október 03., péntek

Terrorcselekményre készült az Erdélyben őrizetbe vett férfi

Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.

Terrorcselekményre készült az Erdélyben őrizetbe vett férfi
2025. október 03., péntek

Havazás a hegyekben, sok helyütt az útkarbantartó járműveket is be kellett vetni

A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.

Havazás a hegyekben, sok helyütt az útkarbantartó járműveket is be kellett vetni
2025. október 03., péntek

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben

Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben
2025. október 03., péntek

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc

Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán elütötte egy gyorshajtó.

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc
2025. október 02., csütörtök

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki

A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki
2025. október 02., csütörtök

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai

Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai
2025. október 02., csütörtök

Falopás Biharban: 50 ezer lejnyi tüzelőt koboztak el egy fuvarostól

176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.

Falopás Biharban: 50 ezer lejnyi tüzelőt koboztak el egy fuvarostól
2025. október 02., csütörtök

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza