Hetven ló hátán: így épített családi jövőt a nagykalotai gazdacsalád (VIDEÓ)

A lóállomány mintegy felét a bértartásban elvállalt állatok teszik ki. Többféle szolgáltatást nyújtanak a hobbiállat-tulajdonosoknak, akik több-kevesebb rendszerességgel meglátogatják kedvenceiket. A lovak fele a farmtól néhány kilométerre, villanypásztorral elkerített legelőn él, ahova a gazda hetente többször is kilátogat, hogy megtekintse állatait, nyalósót és szükség esetén takarmányt vigyen. A legelő területén több forrásból is friss vízhez, itatóhoz jutnak az állatok, a fák alatti delelő pedig kánikulában kínál menedéket.

Ló és lovasa: a kezdők is hamar beleszoknak

A rendszeresen meglovagolható hátasok a farmhoz közeli, kisebb legelőn élnek, ide mi is kilátogatunk. A gazda elmagyarázza, hogy gondozó nélkül idegenként nem ajánlatos bemenni a lovak közé. „Nem ajánlom senkinek, hogy mindaddig odalépjen a lóhoz, amíg nincs a közelben a gazdája, akármilyen szelíd is az állat. Egyrészt nyugalmat biztosít az állatnak, másrészt a vendégnek sem kell kellemetlen élményektől tartania, miközben megfelelő felvilágosítást kap arról, hogyan közelítsen a lóhoz” – magyarázza a gazda.

A népes lóállomány élénken fordul felénk, ahogy megjelenünk a közelükben. Néhányan kimondottan kíváncsiak a vendégekre, így hamar „arc-közelben” találjuk magunkat a szebbnél szebb hátaslovakkal. Ezek a barátságosabb egyedek szinte napi szinten találkoznak vendégekkel, turistákkal, őket szokták felnyergelni pár órás vagy akár több napos túrákra.

Bethlendi István elmagyarázza, hogy a lóhoz nem szabad úgy közelíteni, mint a kutyához: nagy állatról van szó, amelynek eltérőek az ösztönei. Öt-tíz perc alatt létrejön a kapcsolat ló és lovas között, de amikor megállnak pihenni, békén kell hagyni a lovat – ez a normális viszony.
„A lovaglás veszélyének szintje semmivel sem magasabb, mint amikor kimegy az ember síelni. Itt nincs akkora veszély, hogy elütnek a pályán. Egy dolog bizonyos: aki lóra ül, előbb-utóbb le is esik, ezt bele kell kalkulálni a ló és lovas kapcsolatában” – teszi hozzá, majd megnyugtat, hogy a nyeregből való lecsúszások vagy esések rendszerint nem súlyosak. Az elmúlt közel két évtizedben – a horzsolásokat leszámítva – egyetlen komoly baleset sem történt a kalotai birtokon.

Tíz napig nyeregben

Beszélgetésünket kávé mellett folytatjuk a telephely központjában egy tágas asztal mellett. Ide érkeznek a lovas utakra induló turisták, akiket megegyezés szerint többféle útvonalon kísér végig a család valamelyik tagja. A legrövidebb, pár órás út a közeli Kalotaszentkirály központjába vezet, ahol egy kertben kikötik a lovakat, és a pizzázóban megpihennek vagy szétnéznek a faluban, majd visszatérnek Nagykalotára. Egy-egy csapattal kimennek a közeli legelőkre is. A szervezett, többnapos utak azonban az Erdélyi-szigethegység környezetvédelmi területén keresztül vezetnek különböző üdülőövezetekhez, ahol a vendégek egy-egy éjszakára menedékházban szállnak meg, napi háromszori étkezéssel.

• Ma már számolni kell a konkurencia erősödésével is, miközben a lótartási szokások az utóbbi 5–10 évben radikálisan megváltoztak.

• Szekérbe fogható igavonókra alig van igény, és az erdőkitermelésben nagy szerepet játszó lovak is már a múlté, helyüket átvették a gépek.

• Folyamatosan nő viszont a hobbilótartás szerepe, egyre többen vágnak bele saját szórakozásukra, hogy időnként lovagolhassanak.

• Ezeknek az állatoknak egy része bértartásra szakosodott állattelepeken köt ki, a nagyvárosok és az üdülőtelepek közelében pedig megszaporodtak a lovardák.

Házigazdánk szerint egyértelműen nő a hobbiból tartott lovak iránti igény. Sokan azonban nem bajlódnak saját lótartással, hanem inkább megvásárolják a lovardák szolgáltatásait, amelyek egyre fontosabb szerepet játszanak a hazai turizmusban is.

Mindig óvatosan fejlesztettek

Neje, Bea inkább a kezdőkkel foglalkozik: a körkarámban tanítja meg, hogyan kell felülni a felnyergelt lóra, és melyek a legfontosabb teendők ahhoz, hogy ló és lovasa között kialakuljon a megfelelő ritmus, ami elengedhetetlen a biztonságos lovagláshoz. Ő és tizenegyedikes lánya szokta betanítani a fiatal lovakat. Ottjártunkkor először tettek nyerget egy lipicai kancára, a próbálkozás meglepően könnyen ment, de ez nem jelenti azt, hogy a gondozó rögtön fel is ült a nyeregbe. Az hosszabb szoktatási időt igényel, és igazából két évnyi kitartó munka után mondható el, hogy olyan hátasló született, amelyre nyugodt lélekkel felülhet a vendég. Az odáig vezető út azonban fáradságos és hosszas kitartást igényel.

A hogyan tovább kérdésére válaszolva Bethlendi István úgy fogalmaz, hogy