2010. július 12., 10:512010. július 12., 10:51
„Azért szerettük volna ezt a helyszínt, mert a közelben van erdő, patak, és nagyon kellemes a sátorozni vágyóknak. Már megszereztük a szükséges környezetvédelmi engedélyeket is – mivel Natura 2000-es területről van szó –, ám a község képviselő-testülete az utolsó pillanatban visszakozott” – fejtette ki a Krónikának Krakkó Rudolf, a fesztivált szervező Partiumi Híd Egyesület vezetője, aki politikai összeesküvést sejt a háttérben.
A hivatalos indoklás szerint a határozatot azért kellett visszavonni, mert törvénybe ütköző módon hozták meg, és a prefektúra kész lenne közigazgatási eljárásban megtámadni azt. Lengyel István polgármester szerint az eredeti határozattervezetben ugyanis más áll, mint a később összeállított határozat szövegében, és azt a hiátust orvosolni kell. Lapunk értesülései szerint a háttérben politikai okok is vannak, mivel a rendezvényen Vona Gábor, a magyarországi Jobbik párt vezető politikusa is meghívott előadó. A lázári tanács június 28-i ülésén pedig úgy fogadta el a terület jóváhagyásáról szóló határozattervezetet, hogy az illető parcellán politikai indíttatású tevékenység nem végezhető, és a tanácsosok csak utólag, a végleges programból értesültek a betiltott Magyar Gárda egyik alapítójának szerepléséről. Lengyel István ugyanakkor zsarolásnak nevezte Krakkó azon kijelentését, amely kártérítési pert helyezett kilátásba, amiért ő a korábbi jóváhagyási okirat alapján 66 200 lej értékben már leszerződött a meghívottakkal. Krakkó továbbá több százezer eurós erkölcsi kártérítést is emlegetett, amelyre szintén esélyt lát, és amely szerinte csődbe juttatná a lázári önkormányzatot. Makora János tanácsos, aki a fesztivál megszervezése mellett voksolt, nem érti, milyen érdekek állhatnak az indítvány hátterében, hiszen a rendezvény nem sért érdekeket. „Egyszerűen a kákán próbálnak meg csomót találni. Olyan időszakban, amikor nincs pénz a falunapra, fel kellene karolni a hasonló kezdeményezéseket” – hangoztatta a csütörtöki rendkívüli ülésen a képviselő.
Azóta azonban sikerült új helyszínt találni, így a fesztivált mindenképp megtartják. Krakkó a Krónikának úgy nyilatkozott, mivel politikai indíttatású ellenérvekbe ütközött, a csütörtökön startoló fesztivál helyszínéül a pusztadaróci református egyházközség által felajánlott öthektáros területet választották, bár az eredeti helyszínen kaptak volna magántelkeket, de a kialakult negatív légkör nem tett volna jót a hangulatnak. „Nem értem, kinek milyen érdeke lehet megakadályozni ezt, a magát összmagyar, nemzettudat erősítő rendezvényként hirdető eseményt. Itt semmilyen politikai színezet nem dominál, egyszerűen csak hangsúlyosan magyar fesztivált kívánunk szervezni” – fogalmazott a főszervező. Krakkó úgy látja, a politikum megpróbál szembeszállni a rendezvénnyel, amelyre ezzel párhuzamosan komoly igény mutatkozik, hiszen két nap alatt több magánszemély és szervezet is ajánlott fel területet a megtartására. „Azért választottuk Darócot, mert nagyon közel van a magyarországi határátkelőhöz, és a várt 3 ezer látogatóból többen jönnek majd határon túlról is” – részletezte Krakkó.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.