Az RMDSZ elnökének küldött válaszlevelében a református püspök indokolatlannak tartja, hogy a nyári szabadegyetemen tervezett fellépésük nyomán más helyszínre utazzanak, annál is inkább, mivel úgy tudja: Markónak elõkészületben van egy Orbán Viktor Fidesz-elnökkel való találkozója is az Olt-parti üdülõtelepen. Mint arról beszámoltunk, Markó négy helyszínt és három hétvégi idõpontot javasol az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének, akivel másodjára egyeztetne az RMDSZ és az MPP között a novemberben rendezendõ parlamenti választások elõtt kötendõ koalícióról. „Levele olvastán az a benyomásom támadt, hogy formai természetû kommunikációs szempontoknak rendeli alá a párbeszéd érdemi ügyét. Régebbi tapasztalataim szerint pedig ez a fajta formalizmus a megegyezésre irányuló politikai akarat hiányáról tanúskodik” – olvasható Tõkés válaszlevelében, amelyben az EMNT-elnök továbbra is Tusnádfürdõt, esetleg Bálványosfürdõt javasolja helyszínnek. A püspök egyébként a tárgyalásokat illetõen szintén kedvezõtlen elõjelnek tekinti, hogy Markó „a tényként kezelhetõ politikai pluralizmus viszonyait, másfelõl a nemzeti összefogás imperatívuszának ügyét lekicsinylõ módon fogalmazza meg”, a szövetségen kívüli politikai csoportosulásnak, „velünk (RMDSZ-szel – szerk. megj.) elégedetleneknek, minket bírálóknak, annak a bizonyos 15 százaléknak” nevezve a polgári pártot. „Ezek után nemigen tudom, hogy mit higgyek az RMDSZ megegyezési szándékáról. Az Elnök úr politikai paternalizmusa tiszteletre méltó, de nem elégséges… Ilyen viszonyok között nehezen tudom elképzelni, hogy elkötelezett közvetítési erõfeszítéseim miképpen vezethetnének eredményre” – szögezi le Tõkés László, kifogásolva azt is, hogy az RMDSZ állandó tanácsa által kidolgozott jelöltállítási szabályzat „igen gyarló módon rendelkezik” az „esetleges belsõ koalícióról”.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.