Hirdetés

Hatósági hajtóvadászat

Az erdélyi fuvarozók is ellenőriznék az Orangeways iratait A román hatóságok segítségével próbálják kitiltatni az Orangeways magyarországi autóbuszait az erdélyi magyar fuvarozók. A Román Közúti Hatóság (ARR) ellenőrei szinte vadásznak az Orangeways autóbuszaira, mégis elővételben elkelnek a jegyek a cég Erdély és Budapest közötti járataira. Ezt a cég romániai értékesítési vezetője, Bajkó Ernő jelentette ki a Krónikának.

Gazda Árpád

Gazda Árpád

2008. augusztus 07., 00:002008. augusztus 07., 00:00

Az Orangeways az által került az érdeklődés középpontjába, hogy a július vége óta működtetett Csíkszereda–Budapest járata ellen a szó szoros értelmében fellázadtak az Erdélyi Közúti Szállítók Egyesületébe tömörült hazai cégek. Amint azt az augusztus elsejei számunkban megírtuk, az egyesület erőszakos cselekedeteket is kilátásba helyezett, ha a magyar hatóságok nem vonják vissza az Orangeways számára – szerintük törvénytelenül – kibocsátott szállítási engedélyt. A magyarországi szállító ugyanis lényegesen olcsóbban szállít, és lényegesen jobb körülményeket biztosít az utasoknak, mint a – többnyire erdélyi magyar kézben levő – hazai cégek. „Az elmúlt héten kétszer fizettünk 500 lejes bírságot” – nyilatkozta a Krónikának a cég romániai megbízottja. Bajkó Ernő szerint Csíkszeredában azt találták törvénytelennek, hogy a magyarországi hatóság nem a buszállomás, hanem a buszállomást működtető cég címét írta be az engedélybe. Marosvásárhelyen pedig egy negyvenperces késésért vonták felelősségre a fuvarozót. „Aki ismeri a romániai közúti viszonyokat, az tudja, hasonló csúszás bárkivel előfordulhat” – magyarázta Bajkó.
Az Erdélyi Közúti Szállítók Egyesülete egyébként egy kedden keltezett átiratban arra kérte az ARR-t, az egyesületnek is juttassa el az Orangeways ellen kiállított bírságok jegyzőkönyvét. Ahhoz is kérte a hatóság beleegyezését, hogy megfigyelőként az egyesület képviselői is jelen lehessenek az Orangeways ellenőrzésénél. „A székelyek eddig is megvédték, ezután is megvédik magukat” – jelentette ki lapunknak Orbán László, az egyesület csíkszeredai elnöke. A határozott fellépést példázandó azt is megemlítette, hogy 2004-ben személyesen éhségsztrájkolt, amikor a magyar hatóságok bevonták négy erdélyi cég szállítási engedélyét. Nem talált semmi kivetnivalót abban, hogy az erdélyi fuvarozók megdupláznák a román hatóságokat. Kérdésünkre, hogy elfogadnák-e, ha az Orangeways is ott állna az erdélyi fuvarozókat ellenőrző magyarországi hatóságok mellett, határozottan válaszolt: „Mi a patronátus egyesülete vagyunk, az Orangeways pedig egy kalózcég.”
A román Szállításügyi Minisztérium illetékes igazgatósága egyébként arról tájékoztatta az egyesületet, hogy a magyarországi cég mind a kolozsvári, mind a csíkszeredai járatára a román tárca beleegyezésével, törvényesen szerezte meg a szállítói jogot. A minisztériumi igazgatóság azt is közölte, hogy a magyar hatóságok biztosították, ismételt és súlyos törvénytelenségek esetén bevonják az Orangeways romániai szállítási engedélyét.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint

Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint
2026. április 30., csütörtök

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája

Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája
2026. április 30., csütörtök

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon

Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza

Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza
2026. április 30., csütörtök

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást

A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást
2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
Hirdetés
Hirdetés