Hirdetés

Használhatatlanná vált átkelő Nagyváradon

Akadályozza a nagyváradi körgyűrűn való közlekedést a Densuşianu híd leromlott állapota, mivel az átkelőn kátyú kátyút követ, a gépkocsik csupán csigatempóban haladhatnak ezen a szakaszon. A híd használhatatlan voltára hivatkozva a helyi Közlekedési Vállalat (OTL) tegnaptól elterelte az itt áthaladó egyik helyi buszjáratot, kifejtve: ezt akkor indítják újra, amikor használhatóvá válik az átkelő.

Nagy Orsolya

2009. március 12., 09:372009. március 12., 09:37

A Densuşianu híd felújítása azonban – bár évek óta napirenden van, és az átkelő négysávosra való bővítése, illetve a szomszédjában egy újabb építése is szerepelt a korábbi önkormányzat tervei között – a jelenlegi városvezetés még nem tervezi ennek felújítását.

Az útburkolat rossz állapota miatt a nagyváradi Helyi Közlekedési Vállalat (OTL) elterelte a nagyváradi József nádor (Densuşianu) utcai hídon keresztül közlekedő városi buszjáratot – tájékoztatott a nagyváradi önkormányzat. A Densuşianu híd a bihari megyeszékhely két, sűrűn lakott negyedét köti össze: a Rogériuszt és Észak-Őssit, a Sebes-Körösön a közelben csak egy pontonhídon lehet átkelni – kizárólag gyalogosan. A váradi önkormányzat tegnap közleményben tudatta, hogy: „a híd használhatatlan állapota miatt március 11-étől a 14-es busz vonala az út helyrehozataláig megváltozik.”

Nemrég újították fel

A nagyváradi körgyűrű nagy részét alkotó utcát nemrég teljes egészében felújították. A helyi Selina cég hat hónapon keresztül dolgozott a Szentandrási úttól a hídig terjedő szakasz felújításán, a csatornázáson és a burkolat kicserélésén, s emiatt a városvezetés lezáratta a több kilométeres útszakaszt. Mivel a körgyűrű elsősorban azzal a céllal épült, hogy legyen, hová elterelni a nehézgépjármű-forgalmat a határ közeli városból, az útlezárás gondot okozott. A környéken lakók arról panaszkodtak, hogy a tömbházak közé terelt kamionforgalom miatt éjjel-nappal remegnek az ablaküvegek a lakásokban, az állandó zajról nem is beszélve.

A négysávosra kibővített utat tavaly december közepén adták át, s helyreállhatott a gépkocsi-közlekedés. Legalábbis egy ideig, mivel hamarosan kiderült: bár a körgyűrű felújított szakasza rendben van, az utca folytatásában lévő Körös-híd és az attól néhány méterre fekvő felüljáró gyakorlatilag használhatatlan.

Kátyú kátyút követ

Tegnap ott jártunkkor saját szemünkkel győződtünk meg arról, hogy a Helyi Közlekedési Vállalat (OTL) nem véletlenül döntött a buszjárat elterelése mellett. A felújított szakaszon ugyan zavartalanul zajlik a közlekedés, de amint véget ér a friss aszfalt, a kamionok lépésre lassítanak, hisz a hídon már kátyú kátyút követ. Emiatt a személygépkocsik sem haladhatnak a megszokott tempóban.

Krisztian Bogdan, az OTL szóvivője a Krónika kérdésére elmondta: a 14-es vonalon használt autóbuszok 80 százaléka aránylag új, Mercedes típusú, s ezeket a vállalat nem engedi többé a gidres-gödrös útszakaszra, ugyanis egy átlagos napon a 14-es busz 44-szer halad át a hídon. Tegnaptól azonban egy másik járat, a 19-es vette át a vonalnak ezt a részét, így nem marad összeköttetés nélkül a két lakónegyed. Bogdan elmondta: az utóbbi ritkábban közlekedik ugyan, de a járművek sokkal régebbiek, és nem félti őket a vállalat.

A Densuşianu híd felújítása érdekében az utóbbi időben számtalan kérvény érkezett a városvezetőséghez és az Országutak és Autópályák Országos Társaságához (CNADN) is, de mindeddig nem történt előrelépés az ügyben. Mint a polgármesteri hivatal sajtóosztályától megtudtuk: a József nádor utca csak a hídig áll a város kezelésében, onnan az állam felel érte. Ennek a szakasznak a felújítására azonban még nem kötöttek szerződést sem a Selinával, sem más céggel.

Marius Marta, a Selina Rt. útügyi osztályának igazgatója a Krónika kérdésére elmondta: tudnak azokról a tervekről, amelyek szerint a jövőben felújítanák a hidat, ugyanakkor évek óta húzódik egy új híd megépítésének ügye is, amely a mostani átkelő szomszédságában épülne meg, de szerződést még senki nem ajánlott nekik.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
Hirdetés