Hirdetés

Háromszéki kórházösszefogás az orvoshiány ellen

orvoshiány

Kórházvezetők és az orvosi kamara képviselői közösen lépnek fel az orvoshiány ellen Háromszéken

Fotó: Tuchiluș Alex

Együttműködési megállapodást kötöttek csütörtökön Sepsiszentgyörgyön a Kovászna megyében található kórházak vezetői azzal a céllal, hogy közösen keressenek megoldást a térségben fokozódó orvoshiányra.

Krónika

2025. október 16., 17:142025. október 16., 17:14

Az együttműködési szerződést a sepsiszentgyörgyi, kézdivásárhelyi, kovásznai és baróti kórházak vezetői és a Kovászna megyei orvosi kamara képviselői írták alá – áll az MTI-nek küldött közleményben. Mint közölték,

az együttműködés célja a székelyföldi megye egészségügyi hálózatának megerősítése és a kórházakban dolgozó orvosok munkahelyükön való megtartásának elősegítése.

Hirdetés

„A megállapodás célja, hogy a négy intézmény ne egymás versenytársa legyen, hanem egymást erősítő partnerei egy megyei szintű, jól működő egészségügyi rendszernek” – hangsúlyozták. A közlemény idézi Gáspár Zsoltot, a megyei orvosi kamara elnökét, aki szerint a megállapodással „hidat építenek” a kórházak között.

A beszámolók szerint a háromszéki egészségügyi intézmények állandó orvoshiánnyal küzdenek, főként a háziorvosi, szakorvosi és orvosi asszisztensi területeken van szükség munkaerőre. András-Nagy Róbert, a sepsiszentgyörgyi megyei sürgősségi kórház menedzsere rámutatott, hogy

miközben az infrastruktúra terén jelentős fejlesztések történtek az elmúlt években, az orvoshiány nemcsak a kórházi ellátást, hanem a sürgősségi rendszert is súlyosan érinti.

Mint közölte, a sepsiszentgyörgyi sürgősségi osztályon 23 orvosi állás van, ezek közül ötöt tölt be szakorvos, négy betöltetlen, a többit pedig rezidens orvosok foglalják el. A kevés szakorvos miatt valamennyi osztály közül ez a legleterheltebb – mondta.

orvoshiány Galéria

Romániában, Székelyföldön „újra kell éleszteni” a szakma iránti érdeklődést

Fotó: Tuchiluș Alex

Monica Sporea, a kovásznai kórház igazgatója szerint a jogszabályi korlátozások miatt nehéz anyagi ösztönzőket nyújtani az orvosoknak. A fürdővárosban a helyi önkormányzat támogatásával szolgálati lakásokat ajánlottak a főként Brassóból érkező szakemberek számára, ami szerinte jó lépés, azonban nem elégséges. „Nagyon nehéz szakorvosokat bevonzani, ezért minden kezdeményezés, ami a közösségi együttműködést erősíti, óriási jelentőségű számunkra” – mondta.

Váncza Gabriella, a baróti kórház menedzsere rámutatott: a megye legkisebb és a legelszigeteltebb térségében működő kórházban az orvoshiány kórházi osztályok működését akadályozza. Jelenleg nincs állandó altató- és intenzív terápiás orvos, így a műtétek csak előre betervezett napokon történhetnek – tette hozzá. Canea Kocsis András, a kézdivásárhelyi kórház vezetője közölte: az intézmény háromszor hirdette meg az aneszteziológusi állást, de nem akadt jelentkező. A résztvevők egyetértettek abban, hogy

a megyei szintű együttműködés célja egy hosszú távú humánstratégia kidolgozása, amely az orvoshiány csökkentése mellett a fiatal generáció megszólítását is szolgálja

– írták a közleményben.

Romániában főként a kisebb városokban ölt drasztikus méreteket az orvoshiány, miután a frissen végzett szakemberek munkahelyválasztáskor főként a nagyvárosok egészségügyi intézményeit részesítik előnyben. Székelyföldön Kovászna megye mellett Hargita megyében is folyamatosan gondot okoz a szakorvosok hiánya, arra is volt példa, hogy nyáron szüneteltetni kellett egyes kórházi osztályok működését, mert az egyetlen szakorvos szabadságát töltötte.

korábban írtuk

Székelyföld jól áll, a szórvány szenved: hogyan lehet itthon tartani a magyar orvosokat? (VIDEÓ)
Székelyföld jól áll, a szórvány szenved: hogyan lehet itthon tartani a magyar orvosokat? (VIDEÓ)

Erdély-szerte kihívás, hogy a magyar anyanyelvű betegek magyar orvoshoz fordulhassanak. Videós egészségügyi sorozatunk e heti részében az erdélyi magyar szakorvos-utánpótlást támogató marosvásárhelyi Studium Prospero Alapítványhoz látogattunk el.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Hirdetés
2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
2026. október 16., péntek

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben

Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben
2026. október 16., péntek

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak

Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak
2026. október 15., csütörtök

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról

A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról
Hirdetés
Hirdetés