Hirdetés

Háromszéken is van veszélyes iskolaépület, máshová költöztetik a sepsikőröspataki tanintézet mind a kilenc osztályát

•  Fotó: Albert Levente/Háromszék

Fotó: Albert Levente/Háromszék

Biztonsági okokból átköltöztetik a sepsikőröspataki Kálnoky Ludmilla Általános Iskola mind a kilenc osztályát az új óvoda épületébe ezen a héten, mert az épület veszélyes – írta a 3szek.ro.

Krónika

2024. január 10., 13:572024. január 10., 13:57

2024. január 10., 14:402024. január 10., 14:40

A székelyudvarhelyi bentlakás épületének decemberi összeomlása után a Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság megvonta a működési engedélyt a sepsikőröspataki Kálnoky Ludmilla Általános Iskolától, végérvényesen eldőlt, hogy ki kell költözni az 1891-ben épített épületből – mondta el a Háromszék napilap megkeresésére Vancea Eszter iskolaigazgató.

Korábban is tudták, hogy ázik a tető, de a felújításban reménykedtek, amire a helyi önkormányzat pályázott, mivel éveken át nem vállalta senki a munkálatot, maradtak, ezúttal ellenben menni kell – fejtette ki az intézményvezető.

Hirdetés

Az igazgató szerint a bürokrácia ebben az esetben szerencsés módon az iskola javát szolgálta, mert a másfél éve felépített új óvoda a tűzvédelmi engedély hiánya miatt üresen áll, ahova átköltözhetnek az osztályok, és a kényszermegoldás okán ígéret szerint az említett engedélyt is megkapják a napokban. Amint berendezkednek, kezdhetik a tanítást. Addig Iskola másként hét lesz Sepsikőröspatakon, nagyon, de nagyon másként – szögezte le az igazgató. Mint elmondta,

a hálótermeknek tervezett helyiségek nagyok, a kisebb szobák is alkalmasak osztályteremnek, nem lesz fennakadás, működhet az iskola az óvodában.

A Kálnoky Ludmilla grófnő által 1891-ben építtetett ingatlan soha nem esett át teljes felújításon, a helyi önkormányzat 2016-ban pályázott erre a Regionális Operatív Programban – mondta el Kisgyörgy Sándor polgármester. A terv elkészült, a kivitelezésre meghirdetett nyolc versenytárgyalásra senki nem jelentkezett, a kilencedik alkalommal egy helyi vállalkozóval kötöttek szerződést, de a kezdést két évig halasztotta, majd bejelentette, hogy visszalép – ismertette a községvezető.

Az akkor 8 millió lejes beruházás jelenlegi értéke 12 millió lej lenne, várják új pályázat kiírását, addig az iskolaépület üresen marad.

Az új óvodával sem volt sok szerencséjük, 2018-ban kezdték az építését uniós forrásokból, 2022-ben be is fejezték, de időközben változtak a tűzvédelmi előírások, a korábbi terv nem felelt meg, ezért az óvodaépület lakatlan maradt, jelenleg ez a mentőöve az iskolának. A tűzvédelmi előírások szerinti módosításokat elvégezték, remélik az engedély kibocsátását, mire az iskola itt berendezkedik, minden jóváhagyás meglesz – mondta a polgármester.

Ágoston László, a Kovászna megyei közegészségügyi igazgatóság vezetője elmondta: munkakörükbe tartozik, hogy a megye minden tanintézményében ellenőrizzék a körülményeket, ajánlásokat szoktak megfogalmazni a hiányosságok orvoslására, de

a sepsikőröspataki iskola esetében biztonsági okokból nem engedélyezhették a további működést.

Az általa vezetett intézmény eddigi ellenőrzései alkalmával nem tapasztaltak hasonló helyzetet a megyében, amikor emberek biztonsága lenne veszélyben oktatási intézményben – szögezte le az igazgató.

Az eset kapcsán Kiss Imre megyei főtanfelügyelőt is megkereste a lap. Mint Kiss Imre mondta, tudomása szerint a sepsikőröspataki iskola épületének helyzete egyedülálló Háromszéken, de az oktatási egységek épületeinek biztonságáért a helyi önkormányzatok felelnek, a tanfelügyelőségnek nincs ilyen jellegű hatásköre, feladata. A napokban költözik kilencvennyolc elemi osztályos és hatvannyolc gimnazista diák, valamint a teljes személyzet a sepsikőröspataki iskolából az óvoda épületébe, remélhetően hétfőtől helyreáll a rend és becsengetnek az óvodai osztályokba. A Kálnoky-épület pedig üresen várja tovább, hogy végre megkezdődjön a teljes felújítás.

korábban írtuk

Elhunyt a székelyudvarhelyi kollégiumi tragédia kórházban ápolt áldozata
Elhunyt a székelyudvarhelyi kollégiumi tragédia kórházban ápolt áldozata

Elhunyt a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium részben leomlott diákotthonának súlyos sérüléseket szenvedett, Marosvásárhelyen ápolt áldozata – közölte az Agerpres hírügynökséggel a Maros megyei klinikai sürgősségi kórház szóvivője.

korábban írtuk

Folytatja az adománygyűjtését a székelyudvarhelyi károsultak megsegítésére az Óbudai Egyetem
Folytatja az adománygyűjtését a székelyudvarhelyi károsultak megsegítésére az Óbudai Egyetem

Az Óbudai Egyetem folytatja adománygyűjtését a székelyudvarhelyi károsultak megsegítésére – közölte az oktatási intézmény hétfőn az MTI-vel.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
2026. november 06., péntek

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán

Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán
2026. november 06., péntek

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében

Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
2026. november 05., csütörtök

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen

Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen
2026. november 05., csütörtök

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba

Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba
Hirdetés
Hirdetés