Hirdetés

Háromszék: „rosszul” lezárt restitúció

Lezárta a több éve húzódó zágoni erdő-visszaszolgáltatást a Kovászna megyei földosztó bizottság. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a község visszakapja minden erdőjét, hanem újra perelhet annak egy részéért.

Bíró Blanka

2010. november 23., 09:012010. november 23., 09:01

Zágon önkormányzata háromezer hektár erdőt kapott vissza végleges és megfellebbezhetetlen bírósági ítélet alapján, ám az erdészet nehézkesen azonosította a területet. Ion Cosneanu, a Kovászna megyei erdészeti igazgatóság vezetője azzal védekezett, hogy a végleges bírósági döntésekben nem szerepel az erdők helyrajza, és amíg azt nem tudják pontosan meghatározni, nem mérhetik vissza.

György Ervin prefektus, a megyei földosztó bizottság vezetőjeként tegnap elmondta, lezárták az ügyet, az erdészet és az önkormányzat által fogadott jogi szakértő feltérképezte a falunak visszaadandó erdőket. Az önkormányzat ebben a hónapban birtoklevéllel visszakap 630 hektárnyi erdőt, ugyanis ennyit azonosítottak Kovászna megye területén.

Zágon további 800 hektárnyi erdeje Buzău megyében van, így ezt a szomszédos megye földosztó bizottságától kell igényelni. Újabb 375 hektár erdő helyzetét a zágoni földosztó bizottságnak kell tisztáznia, ugyanis azt kimérték magán- és jogi személyeknek, amikor a korábbi földtörvények alapján még nem kellett az eredeti helyszínhez ragaszkodni. Több mint száz hektárt kivágtak, ezt a maradékból kaphatja vissza a község, ha a megyében lezárult a visszaszolgáltatás.

Mint ismeretes, György Ervin az év elején vállalta, hogy idén megoldja a  megye három legvitatottabb visszaigénylési ügyét. A megyei földosztó bizottságnak a zabolai Mikes gróf és a torjai Apor báró örököseinek jussát, illetve a Zágon községhez tartozó erdők helyzetét kellett tisztáznia. A zabolai Mikes Ármin gróf örökösei 12 500 hektáros igénylését a nyáron visszautasította a testület, mivel az állami erdészet dokumentumait találta meggyőzőbbnek.

Eszerint a vitatott erdőket az 1920-as években az agrárreformtörvény alapján az állam kisajátította, ezekért pénzt fizetett, így most nem lehet visszaszolgáltatni ezeket. Ezt az örökösök cáfolják, szerintük a telekkönyvből kiderül, hogy a Mikes család tulajdonában maradtak az erdők, sőt olyan dokumentumaik is vannak, amelyek bizonyítják, hogy ezek után tovább is adóztak. Miután a földosztó bizottság lezárta az ügyet, végleges döntést a bíróság hozhat. 

A torjai Apor báró örökösei húsz éve harcolnak jussukért, a helyi és megyei földosztó bizottság eddigi döntését az erdészet a bíróságon megtámadta, de született már az örökösök igazát alátámasztó visszavonhatatlan döntés. György Ervin elmondta, jelenleg is folyamatban van egy per. A prefektus szerint azért bonyolult az erdők visszaszolgáltatása, mert vannak parcellák, amelyeket termőföldként mértek vissza, majd a mezőgazdasági nyilvántartásból átkerültek az erdészetébe. A visszaigénylők attól tartanak, hogy míg az ügyük lezárul, kitermelik erdeiket.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
2026. október 16., péntek

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon
2026. október 16., péntek

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben

Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben
Hirdetés
Hirdetés