
2009. október 20., 08:592009. október 20., 08:59
Költségvetés-kiegészítést kér a kormánytól a Kovászna megyei prefektúra, különben az önkormányzatok egy része fizetésképtelenné válik decemberben. Codrin Munteanu prefektus közölte: az intézmény öszszesen 13 millió lejt kért a kormánytól, ezzel párhuzamosan ellenőrzi, a polgármesteri hivatalok hogyan gazdálkodtak a közpénzekkel.
A prefektúra szakemberei azt vizsgálják, mivel magyarázható, hogy a háromszéki települések egy része már októberben teljesen felélte az idei költségvetési alapokat, a többiek pedig be tudták osztani a pénzt. A kért 13 millió lejt a 45 Kovászna megyei önkormányzat között osztják szét igényeik függvényében.
Megtudtuk: Sepsiszentgyörgy 2 millió lejt, Kézdivásárhely 1,5-öt, Barót 1 milliót kért. Kökös már júniusban jelezte, költségvetés-kiegészítésre van szüksége, mert a gazdasági válság miatt idén nem tudta begyűjteni 114 ezer lejnyi helyi adót és illetéket. Sánta Gyula kökösi polgármester jelezte, az önkormányzat öt hónapja nem fizette ki a villanyszámlát sem. Málnáson szintén nem elég a fizetésalap az év végéig, mert egy törvényszéki határozat alapján kénytelenek voltak visszamenőleg kifizetni a közalkalmazottak pótlékait.
A prefektus ugyanakkor bejelentette: talált egy megoldást a tulajon-visszaigénylések problémájára. A törvény szerint az önkormányzatok csak azokra a területekre tarthatnak igényt, amelyek a visszaigénylések után megmaradtak.
„A polgármesteri hivatalok projektekre, befektetésekre hivatkozva kérték eddig a prefektúrához tartozó megyei földosztó bizottságtól a telkeket, de ezután nem kapnak, ha nem rendezik a polgárok kéréseit” – mondta Munteanu, aki Gelence községet említette, ahol gyárépítésre kértek jóváhagyást, és felgyorsították a birtoklevelek rendezését, amikor megtudták, csak így kapnak beleegyezést. Szakács Tibor, Gelence polgármestere a Krónikának elmondta, ha a tervezett beruházás megvalósul, ezer munkahely jön létre.
Miután nagy mértékben megcsappant Parajd és a térség idegenforgalma a tavaly májusi bányakatasztrófa után, sok kérdés merül fel a térség turizmusának tovább éltetésével kapcsolatban.
A román szélsőségesek által használt panelek használatát veti Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter szemére Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője.
Folytatódott vasárnap a vegetációtűz oltása a Krassó-Szörény megyei Temesszlatina községhez tartozó Illópatak (Ilova) térségében.
Nemzetközi hadgyakorlatot rendeznek a Brassó megyei Nagysinken május 7–23. között, amelyre vasárnaptól kezdődően több szövetséges országból érkezik haditechnika – közölte a román védelmi minisztérium (MAPN).
A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.
A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.