
Fotó: Bíró Blanka
2010. március 02., 17:022010. március 02., 17:02
Tamás Sándor megyei tanácselnök, Antal Árpád, a város polgármestere és Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója kedden sajtótájékoztatón jelentette be, hogy március idusára hazakerül a híres ágyúöntő mester egyetlen megmaradt ágyúja. Az idei év első munkanapján Tamás Sándor és Antal Árpád azt kérte Kelemen Hunor művelődésügyi minisztertől, hogy a március 15-ei ünnepségekre Sepsiszentgyörgyre a székely ereklyét, majd ehhez a Román Nemzeti Múzeum jóváhagyását is megkapták.
A 370 kilogrammos ágyúcső pénteken érkezik Sepsiszentgyörgyre, március 12-én az Székely Nemzeti Múzeum „In memoriam Gábor Áron” című kiállításán lesz megtekinthető, március 15-én rövid időre elviszik Kézdivásárhelyre, majd vissza Sepsiszentgyörgyre. Az ágyút egyelőre három hétre „kölcsönözte vissza\" a bukaresti múzeum, ám a háromszéki szakemberek abban bíznak, ha sikerül bebizonyítani, hogy a történelmi tárgy Székelyföldön sokkal több látogatót vonz, akkor meg tudják hosszabbítani a kölcsönzést, sőt végleg megtarthatják az ágyút.
Gábor Áron hetven ágyút öntetett, ezek közül mindössze ez az egy került elő, valószínűleg azért, mert nem vetették be a harcban, mondta Sylvester Lajos közíró, a téma kutatója. Mint felidézte, Sepsiszentgyörgyön 1848 novemberében összeült a Székelyföld megyegyűlése, amikor Puchner császári tábornok feltétel nélküli megadásra szólította fel Háromszéket. Ekkor hangzott el a híres ígéret – hogy „Lészen ágyú!”. Gábor Áron az első két vaságyút a Magyarhermány melletti Bodvajon öntötte, majd hármat Sepsiszentgyörgyön, és 64 bronzágyút Kézdivásárhelyen. A legenda úgy tartja, a forradalom leverése után az ágyúkat elásták, vagy folyók medrébe süllyesztették, hogy azok ne kerülhessenek az ellenség kezére. Az egyetlen előkerült ágyút is a föld alatt találták meg 1906-ban, amikor a kézdivásárhelyi Rudolf kórház udvarán csatornázási munkálatokat végeztek. Az ereklyét 1923-ban a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban állították ki.
1971-ben alakult a bukaresti Történelmi Múzeum, a fővárosi szakemberek bejárták az ország minden múzeumát, és mindent, amit értékesnek találtak, államtanácsi határozattal elkoboztak. Erre a sorsra jutott több tárgy a sepsiszentgyörgyi múzeum tulajdonából, köztük a Gábor Áron-féle ágyú. Bukarestben a feliratán csak az szerepelt, hogy „Az 1848-as román forradalomban használt ágyú\", majd néhány év után ez a felirat is lekerült. A székely ágyút a bukaresti történeti múzeum alagsorában tartották. A sepsiszentgyörgyi muzeológusok éppen erre hivatkozva 1990 óta többször is kérték vissza az ágyút, de mindig kitérő választ kaptak. Többen úgy vélték, a fővárosiak attól tartottak, hogy precedenst teremtenek, megindul a lavina, és az ország minden múzeuma visszakéri az elkobozott tárgyakat.
Vargha Mihály múzeumigazgató arra számít, sokan lesznek kíváncsiak az eredeti ágyúra, hiszen eddig is sokan érdeklődtek a sorsáról. Jelenleg Háromszéken két kiállított másolat tekinthető meg: egyik Sepsiszentgyörgyön, a másik Kézdivásárhelyen. Antal Árpád polgármester szerint a székelyek ragaszkodása a szülőföldjükhöz, ereklyéikhez különösen időszerű most, amikor újra napirendre került a régióátszervezés. „Ragaszkodunk a Gábor Áron ágyúhoz, a Székelyföld régióhoz, és ezeket nem lehet aszfaltozásokkal kiváltani” – mondta a polgármester.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.