Hirdetés

Három hétre Sepsiszentgyörgyre viszik Gábor Áron ágyúját

•  Fotó: Bíró Blanka

Fotó: Bíró Blanka

Negyven év „száműzetés” után három hétre hazaviszik Sepsiszentgyörgyre a bukaresti Történelmi Múzeumból Gábor Áron egyetlen fennmaradt ágyúját.

Bíró Blanka

2010. március 02., 17:022010. március 02., 17:02

Tamás Sándor megyei tanácselnök, Antal Árpád, a város polgármestere és Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója kedden sajtótájékoztatón jelentette be, hogy március idusára hazakerül a híres ágyúöntő mester egyetlen megmaradt ágyúja. Az idei év első munkanapján Tamás Sándor és Antal Árpád  azt kérte Kelemen Hunor művelődésügyi minisztertől, hogy a március 15-ei ünnepségekre Sepsiszentgyörgyre a székely ereklyét, majd ehhez a Román Nemzeti Múzeum jóváhagyását is megkapták.

Egy maradt a hetven székely ágyúból

A 370 kilogrammos ágyúcső pénteken érkezik Sepsiszentgyörgyre, március 12-én az Székely Nemzeti Múzeum „In memoriam Gábor Áron” című kiállításán lesz megtekinthető, március 15-én rövid időre elviszik Kézdivásárhelyre, majd vissza Sepsiszentgyörgyre. Az ágyút egyelőre három hétre „kölcsönözte vissza\" a bukaresti múzeum, ám a háromszéki szakemberek abban bíznak, ha sikerül bebizonyítani, hogy a történelmi tárgy Székelyföldön sokkal több látogatót vonz, akkor meg tudják hosszabbítani a kölcsönzést, sőt végleg megtarthatják az ágyút.

Gábor Áron hetven ágyút öntetett, ezek közül mindössze ez az egy került elő, valószínűleg azért, mert nem vetették be a harcban, mondta Sylvester Lajos közíró, a téma kutatója. Mint felidézte, Sepsiszentgyörgyön 1848 novemberében összeült a Székelyföld megyegyűlése, amikor Puchner császári tábornok feltétel nélküli megadásra szólította fel Háromszéket. Ekkor hangzott el a híres ígéret – hogy „Lészen ágyú!”. Gábor Áron az első két vaságyút a Magyarhermány melletti Bodvajon öntötte, majd hármat Sepsiszentgyörgyön, és 64 bronzágyút Kézdivásárhelyen. A legenda úgy tartja, a forradalom leverése után az ágyúkat elásták, vagy folyók medrébe süllyesztették, hogy azok ne kerülhessenek az ellenség kezére. Az egyetlen előkerült ágyút is a föld alatt találták meg 1906-ban, amikor a kézdivásárhelyi Rudolf kórház udvarán csatornázási munkálatokat végeztek. Az ereklyét 1923-ban a sepsiszentgyörgyi  Székely Nemzeti Múzeumban állították ki.

Ragaszkodnak az ereklyéhez

1971-ben alakult a bukaresti Történelmi Múzeum, a fővárosi szakemberek bejárták az ország minden múzeumát, és mindent, amit értékesnek találtak, államtanácsi határozattal elkoboztak. Erre a sorsra jutott több tárgy a sepsiszentgyörgyi múzeum tulajdonából, köztük a Gábor Áron-féle ágyú. Bukarestben a feliratán csak az szerepelt, hogy „Az 1848-as román forradalomban használt ágyú\", majd néhány év után ez a felirat is lekerült. A székely ágyút a bukaresti történeti múzeum alagsorában tartották. A sepsiszentgyörgyi muzeológusok éppen erre hivatkozva 1990 óta többször is kérték vissza az ágyút, de mindig kitérő választ kaptak. Többen úgy vélték, a fővárosiak attól tartottak, hogy precedenst teremtenek, megindul a lavina, és az ország minden múzeuma visszakéri az elkobozott tárgyakat.

Vargha Mihály múzeumigazgató arra számít, sokan lesznek kíváncsiak az eredeti ágyúra, hiszen eddig is sokan érdeklődtek a sorsáról. Jelenleg Háromszéken két kiállított másolat tekinthető meg: egyik Sepsiszentgyörgyön, a másik Kézdivásárhelyen. Antal Árpád polgármester szerint a székelyek ragaszkodása a szülőföldjükhöz, ereklyéikhez különösen időszerű most, amikor újra napirendre került a régióátszervezés. „Ragaszkodunk a Gábor Áron ágyúhoz, a Székelyföld régióhoz, és ezeket nem lehet aszfaltozásokkal kiváltani” – mondta a polgármester.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
2026. augusztus 10., hétfő

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni

Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni
2026. augusztus 10., hétfő

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit
2026. augusztus 10., hétfő

Aluljáróktól a tram-trainig: így épül át Nagyvárad

Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.

Aluljáróktól a tram-trainig: így épül át Nagyvárad
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron

A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

2026. augusztus 09., vasárnap

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen

Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen
Hirdetés
Hirdetés