
Időt nyerhetnek. Könnyítenének a közúti szabálysértést elkövető sofőrök életén
Fotó: Kovászna megyei rendőrség
Érintettek szerint sokat segítene a hivatásos gépjárművezetőkön, ha megszavaznák a törvénytervezetet, miszerint a szabálysértést elkövető sofőrök későbbi időpontot jelölhetnének meg jogosítványuk felfüggesztésére.
2019. március 20., 20:292019. március 20., 20:29
Lehetővé tenné egy törvénytervezet, hogy a gépjárművezetők szabálysértés esetén maguk döntsék el, mikor függesszék fel a jogosítványukat. Ştefan-Alexandru Băişanu, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) képviselője sürgősségi eljárással terjesztette a tervezetet a szenátus elé. A kezdeményező abban bízik, hogy pártállástól függetlenül sikerül elegendő támogatást szereznie, és megszavazzák a jogszabálytervezetet. Eszerint
A súlyos, bűncselekménynek minősülő esetekben ezzel a lehetőséggel nem élhetnének a gépjárművezetők.
Az indoklásban a politikus kifejti, kisebb szabálysértések esetén a hivatásos gépjárművezetőket az a veszély fenyegeti, hogy elveszítik a megélhetésüket, „kenyér nélkül maradnak”.
A közlekedési törvénykönyv (KRESZ) értelmében a vezetői jogosultságot 30, 60 vagy 90 napra függeszthetik fel. Üdvözli a kezdeményezést Dobra Csaba, a sepsiszentgyörgyi Doma Drive autósiskola vezetője, aki lapunknak elmondta: Németországban már van lehetőség az időpont megválasztására a jogosítvány felfüggesztése esetén. „Előfordulnak hibák, nem vesz észre a gépkocsivezető egy közlekedési táblát, vagy éppen egy átjáróra lelépő gyalogost – természetes, hogy ilyen esetben jár a büntetés, ám könnyítés lenne a hivatásos sofőröknek, de a családoknak is, ha kisebb vétség esetén megválasztható lenne a gépkocsivezetői jogosultság felfüggesztésének időpontja” – részletezte a szakember.
A kezdeményező parlamenti képviselővel egyetértve hangsúlyozta,
hiszen ha már elvállaltak két-három fuvart, azt letudják, utána pedig kiveszik a pihenőszabadságot, és letöltik a büntetést. Ha előre beütemezheti a jogosítvány felfüggesztésének idejét, akkor arra az időpontra nem vállal újabb munkát, szabadságra megy, és ez nem veszélyezteti a megélhetését – tette hozzá az autósiskola vezetője.
Arra is kitért, hogy a családoknak is könnyítés lehet, hiszen például egy leszögezett orvosi kivizsgálást, műtétet vagy éppen egy előre kifizetett nyaralást nem kellene elhalasztani, átütemezni esetleg anyagi veszteség árán is, ha ki lehetne választani a büntetés életbe léptetését.
Dobra Csaba elmondta, az országban egyre nagyobb hiány van hivatásos gépkocsivezetőből, mert sokan a jobban fizetett külföldi állást választják. Bár az érdeklődők folyamatosan vizsgáznak a hivatásos gépjárművezetői engedély megszerzéséért, és gyakran előfordul, hogy a munkáltató állja a költségeket, az újdonsült sofőrök aztán mégis külföldön kötnek ki.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
1 hozzászólás