
Fotó: Kolozs megyei rendőrség
Egy férfi életét vesztette, egy nő pedig megsérült egy, a Kolozs megyei Feketetó közelében történt közúti balesetben vasárnap reggel. Az 1-es jelzésű főúton, egy különösen veszélyes kanyarban egy sofőr áthajtott a szembejövő sávba, ahol egy szabályosan közlekedő személygépkocsival frontálisan ütközött.
2023. május 07., 11:122023. május 07., 11:12
„A közlekedési rendőrség által végzett előzetes vizsgálatok során kiderült, hogy a 34 éves Kolozs megyei férfi által vezetett személygépkocsi Nagyvárad irányába haladt, egy különösen veszélyes, jobbra ívelő kanyarban, áthajtott a szembejövő sávba, és összeütközött egy másik autóval, amelyet egy 68 éves Bihar megyei férfi vezetett” – közölte a Kolozs megyei rendőrség.
Fotó: Kolozs megyei rendőrség
A 34 éves sofőr alkoholszondás vizsgálata negatív lett.
A helyszínén leállt a forgalom.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hetvenedik évfordulójára október 20. és 30. között nagyszabású megemlékezéssorozattal készülnek Kolozsváron. A magyar főkonzulátus, az RMDSZ, az egyházak, az egyetemi és civil szervezetek közös rendezvénye.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.
Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.
Hatósági felügyelet alatt van és a bíróság jóváhagyását várja az ügyészség által felajánlott vádalkura Kócza István, Érbogyoszló – tisztségéből felfüggesztett – polgármestere, aki nem tagadja bűnösségét, de kitart amellett, hogy csapdába csalták.
A kolozsvári metró továbbra is szerepel az európai finanszírozási tervekben, azonban a projekt felvétele a finanszírozási programba önmagában még nem garantálja, hogy minden szükséges összeg rendelkezésre is fog állni – figyelmeztetett Horațiu Cosma.
Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.
Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.
szóljon hozzá!