
Fotó: A szerző felvétele
2008. december 16., 09:572008. december 16., 09:57
Tegnapig kellett volna elhagynia székházát a Háromszék, valamint a Cuvântul Nou szerkesztőségének, Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök ugyanis december 15-éig adott határidőt a két napilapnak a sepsiszentgyörgyi Sajtó utcai ház kiürítésére. A megyei tanács tulajdonában levő 711 négyzetméter alapterületű épületet a Háromszék lap- és könyvkiadó és a Cuvântul Nout megjelentető alapítvány használja. Az irodaházat és a hozzá tartozó nyomdát az 1968-as megyésítéskor létrehozott két lap jogelődje, a Megyei Tükör, illetve a Cuvântul Nou számára építette az akkori brassói nyomdaipari vállalat.
Az 1989. decemberi rendszerváltozáskor az akkori megyevezetés és a két lap szerkesztősége írásban állapodott meg: az ingatlant továbbra is a sajtó használja. Az állami tulajdonú ingatlanból a nyomdaépületet az 1990-es évek elején a Pro Tv, majd ettől piaci áron egy sepsiszentgyörgyi magánvállalkozó vásárolta meg. Miután az 1990-es évek közepén rendeződött a volt pártvagyon helyzete, és a két szerkesztőség székháza Kovászna megye magánvagyonába került, a Háromszék lap- és könyvkiadó többször jelezte a megyei tanácsnak: piaci áron megvásárolná az általa használt és az évek során felújított ingatlanrészt. Ez nem történt meg, idén szeptember végén viszont mindkét lapkiadó bérleti szerződése lejárt, amit a megyei tanács nem hosszabbított meg.
Tamás Sándor a Krónika érdeklődésére elmondta, ma meglátogatja a Háromszék szerkesztőséget, hogy megtudakolja, miért nem költöztek ki. Mint mondta, az ingatlanra az önkormányzatnak azért van szüksége, mert áprilisig odaköltöztetné a gyermekjogvédelmi hivatal túlzsúfolt irodáit. Utóbbi jelenlegi székhelyét ugyanis visszaszolgáltatták az egykori tulajdonos, dr. Fogolyán Kristóf örököseinek, akiknek a használt felületért a megyei tanács négyzetméterenkénti 6 eurós lakbért fizet havonta. Ezzel szemben a két lapkiadó havi 1 eurós bért fizet a megyei önkormányzatnak Sajtó utcai ingatlan négyzetméteréért. Tamás Sándor szerint a Háromszék lap- és könyvkiadó rendelkezik egy 200 négyzetméteres, saját tulajdonú ingatlannal, amit kiadott bérbe, de ami megfelelne szerkesztőségnek.
„A saját tulajdonunkban levő 160 négyzetméteres családi házból nem tudjuk egyik napról a másikra kilakoltatni a bérlő családot, nem tehetjük ki őket az utcára” – reagált erre lapunknak Farkas Árpád. A Háromszék főszerkesztője elmondta: önkényesnek tekintik Tamás Sándor intézkedését, hiszen a kiköltöztetésükről nem született tanácsi határozat; először és utoljára a megyei tanács beiktatása utáni első ülésen tűzték napirendre a sajtóház kérdését, és akkor is csak arról döntöttek, megvizsgálják, hogy mit kezdenek vele. A Háromszék pénteken küldött válaszlevelet Tamás Sándor felszólítására, amelyben kérik, hogy a bérleti szerződést április végéig hosszabbítsák meg. „Amint találunk szerkesztőségnek megfelelő ingatlant, költözünk” – mondta Farkas Árpád. Hozzátette: a kiadó számot tart arra a közel 100 ezer lejre, amit az évek során az ingatlanba fektetett. Sepsiszentgyörgyön nyílt titok: az RMDSZ-es vezetés azért neheztel a Háromszékre, mert a lap bírálta őket.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.