Hirdetés

Ha van magyar szó, van magyar jövő – Benkő Erika szerint folyamatosan védelmezni kell a közösség jogait

A Benkő Erika által vezetett jogvédő szervezet nemzetközi színtéren is jelzi, ha a nyelvi jogok csorbulnak •  Fotó: Tamás Sándor/Facebook

A Benkő Erika által vezetett jogvédő szervezet nemzetközi színtéren is jelzi, ha a nyelvi jogok csorbulnak

Fotó: Tamás Sándor/Facebook

A nyelvi és kisebbségi jogok őrzését, bővítését tartja legfontosabb feladatának Benkő Erika, aki korábban parlamenti képviselőként, jelenleg a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat vezetőjeként tevékenykedik. A Krónikának annak kapcsán nyilatkozott, hogy az Anyanyelvápolók Szövetsége (AESZ) neki ítélte a Nyelvőrzés Sütő András-díját.

Bíró Blanka

2022. június 10., 08:162022. június 10., 08:16

Az egyik legnemesebb díj, amit erdélyi magyar ember kaphat, ha az anyanyelv védelmében kifejtett munkáját ismerik el – fogalmazta meg lapunk megkeresésére Benkő Erika annak kapcsán, hogy az Anyanyelvápolók Szövetsége (AESZ) idén neki ítélte a Nyelvőrzés Sütő András-díját május közepén. Az oklevélen olvasható méltatás szerint Benkő Erika kapta a díjat „a bátorságért és következetességért, amelyet az erdélyi magyar nyelv védelmében tanúsított parlamenti képviselőként, és tanúsít folyamatosan a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat keretében”.

„Először meglepődtem, de aztán rögtön arra gondoltam, erdélyi magyar embert nem érhet nagyobb megtiszteltetés, mint a magyar nyelv ápolásáért és megőrzéséért kapott díj, hiszen nemzetünk összetartó ereje a nyelv” – mondta Benkő Erika, aki korábban parlamenti képviselőként, jelenleg pedig a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat vezetőjeként a nyelvi és kisebbségi jogok őrzését, bővítését tartja legfontosabb feladatának.

Hirdetés

Az általa vezetett jogvédő szervezet minden esetben hivatalosan eljár a hazai fórumokon, és nemzetközi színtéren is jelzi, ha a nyelvi jogok csorbulnak.

„Ösztönzés ez a díj, hogy még erőteljesebben lépjek fel a magyar nyelv védelmében, munkámban Bethlen Gábor fejedelem szavai vezérelnek: nem lehet mindent megtenni, amit kell, de mindent meg kell tenni, amit lehet” – mondta a jogvédő szervezet sepsiszentgyörgyi vezetője. Meglátása szerint amíg van magyar szó Erdélyben, a Kárpát-medencében, addig van magyar jövő is. Felidézte, a díjat Déván vette át, ahová Erdély minden tájáról érkeztek gyerekek az AESZ által szervezett Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedőre.

„Felemelő volt a szórványban megtapasztalni, milyen sok embernek fontos a magyar nyelv. Néha azt érzem, szélmalomharcot vívunk, de ott akkor visszacsatolást kaptam, hogy a munkánk nem hiábavaló, sőt fontos, szükséges, folytatni kell” – fejtette ki Benkő Erika.

Hozzátette, folyamatosan védekező állásban vagyunk, a megszerzett jogainkat is állandóan védelmezni kell.

Arra is kitért, a kétnyelvűség többletköltséget jelent az önkormányzatok számára, szavatolása bonyolult folyamat, többek között azért, mert állandóan változnak a formanyomtatványok, azokat újra meg újra le kell fordítani. Jelenleg minden költség az önkormányzatokra hárul, a megoldás az lenne, ha az állam átvállalná a kétnyelvűség szavatolásával kapcsolatos kiadások egy részét.

A feladatok, kihívások között említette a magyar nyelv megerősítését, elsősorban az önkormányzatok szintjén.

Fontosnak tartja, hogy ahol a magyarság aránya ezt lehetővé teszi, írott formában is hivatalosan használható legyen: nem elég a magyar nyelv életben tartásához, hogy hivatalosan a beszélt formáját használjuk, ugyanannyira fontos, hogy az írott forma is hivatalosan elfogadott legyen.

Benkő Erika ugyanakkor arra bátorít mindenkit, hogy éljünk a meglevő jogainkkal.

„Több ízben tapasztalom, hogy félünk használni a magyar nyelvet, vagy az adott helyzetben macerásnak ítéljük a használatát. Fontos az emberek magatartása, a nyelvi jogok értünk vannak, élnünk kell ezekkel. Sok múlik azon, mennyire vagyunk öntudatosak és következetesek ebben a kérdésben” – összegezte Benkő Erika. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
2026. november 06., péntek

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán

Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán
2026. november 06., péntek

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében

Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
2026. november 05., csütörtök

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen

Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen
2026. november 05., csütörtök

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba

Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba
Hirdetés
Hirdetés