
A tordaszentlászlói községháza
Fotó: Krónika
Asztalos István jelenlegi alpolgármester nyerte az RMDSZ által szervezett előválasztást vasárnap a Kolozs megyei Tordaszentlászlón. A jelenlegi polgármester újrázni kívánó munkatársai utolsóként futottak be.
2020. március 09., 15:382020. március 09., 15:38
2020. március 09., 15:592020. március 09., 15:59
A változást óhajtók kerültek ki győztesen a Tordaszentlászló község magyar falvaiban szervezett vasárnapi előválasztáson. Az RMDSZ-es megmérettetést Asztalos István jelenlegi alpolgármester nyerte, így nagy esély van arra, hogy a következő négy évben ő álljon a Kolozs megyei község élén.
Mint arról beszámoltunk, a fele-fele arányban magyarok és románok által lakott, mintegy 4500 lakosú község magyar falvaiban – Tordaszentlászlón, Magyarfenesen és Magyarlétán – az elmúlt hetekben kritikus hangok jelentek meg az egy mandátum kivételével 1992 óta a község élén álló Tamás Gebe András polgármester és a jelenlegi RMDSZ-es tanácsosok tevékenységével szemben. Két ellenzéki csoport is bejelentette, hogy Asztalos István, illetve Tamás Gebe Liviu mellé állva tanácsosjelölti tisztségre pályázik az előválasztáson. A jelenlegi elöljáró, Tamás Gebe András nem kívánt megméretkezni, és
A vasárnapi előválasztások jegyzőkönyvei szerint Asztalos István alpolgármester 642 szavazatot, míg ellenjelöltje, Tamás Gebe Liviu 400 szavazatot kapott, közölték a község Facebook-oldalán.
Asztalos István jelenlegi alpolgármester, az RMDSZ polgármesterjelöltje
Fotó: Facebook/Asztalos István
Asztalos Istvánt Tordaszentlászlón 117-en, Magyarfenesen 467-en, Magyarlétán pedig 58-an támogatták szavazatukkal. Tamás Gebe Liviu Tordaszentlászlón 330, Magyarfenesen 9, Magyarlétán pedig 61 szavazatot kapott.
Tasnádi János Zoltán 334, Ambrus Tímea 333, míg a tanácsosjelöltként is versenyben lévő Tamás Gebe Liviu 285 voksot tudhatott magáénak. A jelenlegi polgármester mellett eddig is tanácsosként dolgozó Enyedi János 156, Gyurka Izabella Katalin pedig 150 szavazatot kapott. A tanácsosjelöltek közül Magyarfenesen Asztalos István kapta a legtöbb, 374 szavazatot. Kis Lehel 252, Krasznai Márton 230, Bazsó Dombi Márton 122, Nagy Éva 107, Szilágyi István 89, Kun Árpád Ferenc 84, Bazsó M. András 52 vokssal követi. Magyarlétán Boldizsár Gy. Zoltán 97, Halmi Martin 71 szavazatot gyűjtött össze.
Magyarlétán 134-en szavaztak. Lapunk egyébként úgy értesült, hogy Tordaszentlászlón a polgármesterjelöltek versenyében 46 érvénytelen szavazat is volt – híresztelések szerint a jelenlegi elöljáró arra biztatta híveit, hogy mindkét jelöltre voksoljanak, így érvénytelenítve szavazatukat. A tanácsosjelöltek versenyében 32 leadott voksot nyulvánítottak érvénytelennek.

Két jelölt is versenybe száll a Kolozs megyei Tordaszentlászlón március 8-án tartandó RMDSZ-es előválasztáson a polgármester-jelöltségért. Mindketten elégedetlenek a közel 30 éve hivatalban lévő Tamás Gebe András jelenlegi elöljáró munkájával, és abban bíznak, közös erővel sikerül változást el&
Tamás Gebe Liviu korábban a Krónika kérdésére úgy nyilatkozott, ha veszítene az előválasztáson, teljes mellszélességgel kiáll ellenfele, Asztalos István alpolgármester mellett, aki mellesleg volt osztálytársa.
– fogalmazott akkor lapunknak a tordaszentlászlói jelölt. A jelenlegi polgármester, Tamás Gebe András lapunk kérdésére akkor nem adott egyértelmű választ, hogy kíván-e függetlenként indulni a polgármesteri székért. „Ezen nem gondolkodtam. Ha felkérnek, hogy induljak, meggondolom” – fogalmazott, de azt is hozzátette, hogy lehetséges alternatívaként a nyugdíjazása is szóba jöhet.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!