2010. június 01., 09:432010. június 01., 09:43
A Kovászna Megyei Egészségbiztosítási Pénztár vezérigazgatója tegnap elmondta, az ingyenes és ártámogatott gyógyszerek ellenértékének késlekedése miatt elképzelhető, hogy gyógyszerválság lesz a megyében. Az igazgató reméli, hogy a pénzügyminisztérium költségvetés-módosítást alkalmaz, átutalja az elmaradásait, így a gyógyszerellátást nem kell majd megszakítani.
Az igazgató elpanaszolta, hogy csökkentek a bevételeik, márciusban a tavalyihoz viszonyítva csak 83 százalékos volt a befizetések aránya. Kénytelenek voltak kényszervégrehajtáshoz folyamodni, 462 felszólítást küldtek ki, és ilyen módon mintegy félmillió lejt sikerült behajtani. Többen bírósági úton fellebbeztek a végrehajtás ellen, ezzel nehéz helyzetbe hozták a biztosítót. Az igazgató szerint bár négy éve keresik, még sincs saját jogászuk, aki ezekkel az ügyekkel foglalkozna.
Elmondta, a Kovászna megyei egészségbiztosítási pénztár kénytelen volt három magánlaboratóriummal szerződést kötni, mert a kórház laboratóriuma nem szerezte meg a megfelelő minőségtanúsítványt. Bár nincs erre logikus magyarázat, a kórházi labor a benn fekvő betegeknek elvégezheti a vizsgálatokat, ám ugyanazt az analízist az ambuláns betegeknek már nem – mutatott rá Drăgoiu.
György Ervin prefektus elmondta, kérték az Egészségügyi Minisztériumot, hogy a kórházlabor a megfelelő tanúsítvány nélkül is végezhessen vizsgálatokat, azonban azt a választ kapták, hogy a határidő a tanúsítvány megszerzésére lejárt. György Ervin hangsúlyozta, megvizsgálják, kik a felelősek azért, hogy a kórház nem szerezte meg a bizonylatot. Ghiţă Drăgoiu szerint a három magánlaboratórium teljes körű és jó minőségű szolgáltatást nyújt, így ezekkel megkötötték a szerződést.
Dróttal összekötözött zsákba tett, majd egy hídról a folyóba dobott egy mindössze három-négy hónapos kutyakölyköt egy férfi a Szeben megyei Cód (Sadu) településen. Az állatot szerencsére időben megtalálták és megmentették.
A havazás, a viharos szél és a jelentősen romló látási viszonyok miatt fokozott óvatosságra intik a hegyekbe induló turistákat a hegyimentők, az ajánlások az ország valamennyi magashegységében érvényesek.
Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.
Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.