
Segítenek. A hívásra minden esetben szociális munkás, pszichológus vagy szakképzett nevelő válaszol
Fotó: Veres Nándor
Egy hónapja léptették működésbe az egységes, ingyenesen hívható 119-es telefonszámot, amelyen gyermekek bántalmazása, kizsákmányolása, elhanyagolása jelenthető állandó jelleggel. A megkönnyített folyamatnak köszönhetően sok hívás érkezett, ám kevés a komoly bejelentés. Vass Mária, a Kovászna Megyei Gyermekvédelmi és Szociális Igazgatóság vezetője a hívószám bevezetésének szükségességéről, működéséről, a háttérben dolgozó szakértői csapatról beszélt lapunknak.
2022. február 05., 19:282022. február 05., 19:28
2022. február 05., 19:292022. február 05., 19:29
Több okból is szükséges volt a 119-es egységes segélyhívó szám bevezetése – jelentette ki a Krónikának Vass Mária. A Kovászna Megyei Gyermekvédelmi és Szociális Igazgatóság vezetőjét annak kapcsán kérdeztük, hogy a január 5-i indítása óta eltelt első két hétben több mint 9200 hívást regisztráltak a gyermekek bántalmazásának, kizsákmányolásának és elhanyagolásának bejelentésére szolgáló egységes 119-es telefonszámon. Ugyanakkor az összesen 9265 hívás közül 6196-nak a kezdeményezője csak azt akarta ellenőrizni, hogy működik-e a segélyvonal.

A január 5-i indítása óta eltelt első két hétben több mint 9200 hívást regisztráltak a gyermekek bántalmazásának, kizsákmányolásának és elhanyagolásának bejelentésére szolgáló egységes 119-es telefonszámon.
Vass Mária a segélyhívó szám szükségességéről szólva lapunknak elmondta, egyrészt a statisztikai adatok azt mutatják, hogy az utóbbi években lényegesen megnövekedett a gyermekbántalmazás mindenféle formája. Amely lehet testi, lelki, szexuális bántalmazás, illetve elhanyagolás, kizsákmányolás vagy bullying (megfélemlítés) is. Másrészt már korábban is létezett egy segélyhívó szám (a megye hívószámát a 983-mal együtt tárcsázva lehetett segítséget kérni), de nem volt túl hatékony. Ez késztette a kormányt arra, hogy országos szinten egységes sürgősségi számot indítson el, és ezáltal egyszerűsítse a már meglévő lehetőséget.
A háromszéki szakember emlékeztetett, a számot olyan kiskorúak hívhatják, akik úgy érzik, hogy valamilyen módon bántalmazzák vagy elhanyagolják őket. De természetesen bárki tárcsázhatja, akinek tudomása van hasonló esetről.
Ebből azonban 6 alkalom a vonal tesztelésére szolgált. Ezenkívül többen a szülői joggyakorlás vagy a vonal működése felől érdeklődtek” – ismertette Vass Mária.
Az igazgató arra is kitért, hogy egy beérkező hívás esetén kik, milyen szakemberek válaszolnak, illetve mennek ki terepre segítséget nyújtani. Mint elmondta, a hívásra minden esetben szociális munkás, pszichológus vagy szakképzett nevelő válaszol. Terepre, a mobil csapat részeként pedig szociális munkás és pszichológus megy ki. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy mi az eljárás abban az esetben, ha mondjuk egy kamasz tárcsázza a számot, és bejelenti, hogy bántalmazza valamelyik közeli hozzátartozója.
Megtudtuk, hogy az egységes 119-es telefonszám kiszolgálására a megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatóságok állandó ügyfélszolgálati irodát működtetnek. A hívást minden esetben rögzíti a diszpécser, és miután megállapította az eset súlyosságát, átirányítja a személyt pszichológiai tanácsadásra, vagy értesíti a mobil csapatot, azaz a szociális munkást vagy pszichológust.
A hívó fél azonosítása érdekében helymeghatározást is végezhetnek.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
szóljon hozzá!