Hirdetés

Gyergyószentmiklós: többször is átfestették a Szent Miklós-szobrot

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Kétszer is átfestették az utóbbi két hét leforgása alatt a Gyergyószentmiklós központi parkjában álló, műkőből készült Szent Miklós-szobrot.

Jánossy Alíz

2010. november 09., 09:032010. november 09., 09:03

Korábban Burján Emil helyi szobrászművész, a szobor alkotója – akinek több kültéri szobra is díszíti a város tereit – festette át az állagmegőrzésre megérett szobrot zöldre, tegnap pedig a polgármesteri hivatal alkalmazottai szürkére festették. A művész azzal érvelt, hogy a szobor eredeti színe is zöld volt, az illetékesek viszont méltatlannak találják a harsány színt a város névadójához.

„A szobor színe eredetileg is zöld volt, és az általam választott zöld idővel megfakulva az oxidált bronz színét adná” – érvelt tegnap reggel Burján Emil szobrászművész, aki 1993-ban készítette ajándékba szülővárosának a monumentális műkő szobrot. A művész ugyanakkor leszögezte, a műalkotás gyakorlatilag a saját tulajdona jelenleg is, hiszen semmilyen szerződés nem készült azóta sem a szobor átadásáról.

A festési akcióját pedig azzal indokolta, hogy nemrég értesült arról, hogy a városnapok helyszínéül ismét a főtéri parkot választotta a városvezetés, és restelli az idegenből érkezett vendégek előtt, hogy a szobra elhanyagolt, gondozatlan. Ugyanakkor nehezményezte azt is, hogy nyolc napot kellett várnia arra, hogy a városvezetők „színe elé járulhasson” javaslatával, akik egyébként míg meg nem látták a végeredményt, még létrás autóval is támogatták akcióját.

Ezek után Burján megdöbbenve értesült arról, hogy hétfőn reggel a hivatal emberei az elöljárók utasítására ismét átfestették a szobrot, ezúttal egy meleg árnyalatú galambszürkére. „Ez a szín több okból sem felel meg, egyrészt mert beleolvad a háttér környezetébe, másrészt, mert könnyűvé válik tőle a szobor” – magyarázta a művész, sérelmezve, hogy giccsé változtatták az alkotását.

Nagy Zoltán alpolgármester a Krónika kérdésére kifejtette, hogy ez a szürke árnyalat sem végleges, és rövidesen át fogják festeni más színre. „Bízom benne, hogy megtaláljuk a művésszel a közös hangot, és sikerül olyan megoldást találni, ami mindenkinek jó” – fejtegette Nagy, elmondva, hogy tavasszal készülnek állagmegőrző munkálatokat végezni a város kültéri szobrain, amikor szakhatósági véleményt figyelembe véve restaurálják a szobrokat.

„A művészre kellene bízni a szobor színének eldöntését, és nem belekontárkodni más alkotásába” – szögezte le az ügyben lapunk megkeresésére Barna Barnabás csíkszeredai szobrászművész, kifejtve, hogy Burján Emil szobrát kifejezetten jó alkotásnak tekinti, az eredeti zöld színét is beleértve.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
2026. október 16., péntek

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon
2026. október 16., péntek

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben

Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben
Hirdetés
Hirdetés