Hirdetés

Gyergyócsomafalván ülésezett az SZNT

Heves vitát váltott ki a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szombati, Gyergyócsomafalván tartott ülésén a székely nép önrendelkezéséről szóló nyilatkozat elfogadása, ugyanis a jelen lévő több mint száz küldött nem tudott egyértelmű döntést hozni, hogy az állandó bizottság vagy a Gyergyószék Székely Tanácsa által kidolgozott változat mellett voksoljon.

Jánossy Alíz

2009. szeptember 28., 09:212009. szeptember 28., 09:21

Míg az állandó tanács által kidolgozott változatban kinyilvánítják, hogy „a székely nép mint őshonos, területi, történelmi, kulturális közösség (...) élni kíván a népeket megillető egyetemes emberi joggal, a népek önrendelkezési jogával”, addig a gyergyószékiek által kidolgozott változat radikálisabban fogalmaz, többek közt azt is követelve, hogy Románia alkotmányából töröljék az „egységes nemzetállam” kifejezést.

De azt is kérik, hogy a román kormány működjék közre annak érdekében, hogy megalakulhasson a Székelyföld parlamentje és regionális kormánya. A pró és kontra érvek között elhangzott, hogy a csíksomlyói tanácskozáson nem vitatták meg a gyergyószékiek javaslatát, illetve az is, hogy az állandó tanács által javasolt változat a jelenlegi aktuálpolitikai helyzet figyelembevételével készült.

A vitát követő szavazáson azonban egyik tervezet sem kapta meg a fele plusz egy szavazatot, emiatt a döntést elnapolták a következő ülésre. Létrehozták viszont azt a több mint tíz személyből álló törvénykezdeményező bizottságot, melynek feladata megszervezni a székely nép önrendelkezéséről szóló népszavazásokat és a román parlament elé terjeszteni a Székelyföld autonómiájáról szóló statútumot.

Izsák Balázs, az SZNT elnöke beszámolójában Kossuth Lajost idézte, kifejtve, hogy a neves magyar politikus által felismert „népek szabadsága” lényegében az önrendelkezésre utal. Kifejtette, a „helyzetet teremteni kell, és ne Bukarestben döntsék el, hogyan éljenek a székelyek”. Az ülésen megerősítették Csinta Samu és Nagy Pál állandó bizottsági tagságát, Csintát alelnöké, Nagyot jegyzővé nevezték ki.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 03., vasárnap

Haditechnika érkezik Erdélybe, nem kell pánikolni a konvojok miatt

Nemzetközi hadgyakorlatot rendeznek a Brassó megyei Nagysinken május 7–23. között, amelyre vasárnaptól kezdődően több szövetséges országból érkezik haditechnika – közölte a román védelmi minisztérium (MAPN).

Haditechnika érkezik Erdélybe, nem kell pánikolni a konvojok miatt
Hirdetés
2026. május 03., vasárnap

Beköszön a nyár a rideg majális után

A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.

Beköszön a nyár a rideg majális után
Beköszön a nyár a rideg majális után
2026. május 03., vasárnap

Beköszön a nyár a rideg majális után

2026. május 03., vasárnap

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak

A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak
2026. május 02., szombat

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát

A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében

Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében
2026. május 02., szombat

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.

Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.
2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
Hirdetés
Hirdetés