2010. február 17., 08:202010. február 17., 08:20
A jogszabályt érintő módosító javaslatok tegnapi vitáján felszólaló Günthner Tibor RMDSZ-es szenátor a Szatmár megyében feloszlatott tanácsok példájával illusztrálta a változtatás szükségességét.
„Ha egy polgármesternek nem tetszik a döntéshozó testület összetétele vagy az alpolgármester személye, megteheti, hogy nem hívja össze két hónapon át a tanácsot. A jelenlegi törvény szerint a testületet ilyen esetben feloszlatják, anélkül, hogy a tanácsosok mulasztást követtek volna el. Nem szabad hagynunk tovább, hogy politikai eszközként lehessen felhasználni ezt a lehetőséget” – mutatott rá a Szatmár megyei politikus.
Mint mondta, az elmúlt évben nehezen lehetett elérni azt, hogy sürgősségi kormányrendelet nyomán egyáltalán költségvetése legyen az ilyen helyzetben lévő önkormányzatoknak. A törvénymódosítás egyik pontja szerint csakis akkor lehetne feloszlatni egy döntéshozó testületet, ha két egymást követő, törvényesen összehívott tanácsülésen nem jelenik meg kellő számú döntéshozó.
Egy másik változtatás az lenne, hogy a polgármestereknek három hónapon belül kötelezően napirendre kell majd tűzniük a tanácsosok által kidolgozott határozattervezeteket. Mint ismeretes, tanácsülések hiánya miatt tavaly Kaplony, Kökényesd és Szaniszló ellen indított feloszlatási eljárást a Szatmár megyei prefektúra – utóbbi két község ügye még függőben van.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.