2010. február 08., 08:332010. február 08., 08:33
A hazai törvénykezésben több kiskapu is létezik, amellyel könnyen kijátszható a szomszédos országokban bejegyzett autók átíratása – közölte a Krónikával Lăpuştea-Mălăescu Ana, a Szatmár megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. „A jogszabályok szerint az ország területére való belépés után számított három hónapon belül a behozott autókra romániai rendszámnak kellene kerülnie. A tulajdonos azonban az egyik közeli határátkelőn bármikor visszamehet pár percre Magyarországra, így újraszámolható a türelmi időszak” – világított rá a referens.
Mint mondta, amióta Románia uniós tagállam, nem tartják nyilván, ki mennyi időre hagyja el az országot, vagy milyen gyakran tér haza. „Tudjuk, hogy ezen a téren több hiányosság is van a jogszabályokban, de amíg nem módosítják ezeket, a gépkocsi-tulajdonosok nem vonhatók felelősségre, hisz bizonyítani tudják járművük eredetét” – tette hozzá a szóvivő.
A magyarországi rendszámú autót vezető romániai sofőröket baleset alkalmával a biztosítótársaságok külföldi állampolgárként kezelik. „Mivel a jármű valamennyi irata a magyarországi tulajdonos nevén van, minden anyagi és egyéb felelősség őt terheli, csak ő jogosult elszámolni a biztosítónak. Annak, aki itthon vezeti az autót, értesítenie kell a kinn élő partnerét, és ennek saját kezűleg kell láttamoznia az iratokat” – részletezte a Krónikának Demcsák András, az egyik szatmárnémeti biztosítótársaság képviselője. Mint mondta, minden nyugati biztosítótársaságnak van egy bukaresti partnere, ennek közvetítésével intézi ügyeit. Demcsák szerint azonban így hoszszadalmasabb és körülményesebb rendezni a baleset hozadékait.
„Egyébként nemcsak magyarországi autókkal járnak a szatmáriak, hanem olasz, spanyol, portugál, német és osztrák gépkocsikat is használnak, mert többen külföldön dolgoznak és vásárolnak autót, majd hazatelepülésükkor nem íratják át őket” – világosított fel.
A határ közeli magyarországi településeken többnyire rokonok, barátok adják el úgy autóikat, hogy az ő nevük alatt romániai utakon futhassanak tovább. „Egyik Magyarországon élő rokonomtól vásároltam több éve egy Opel márkájú használt gépkocsit. Azóta semmilyen gondom nem származott a dologból, pedig naponta használom” – közölte lapunkkal egy neve elhallgatását kérő Szatmár megyei lakos.
Mint mondta, évente átmegy Magyarországra, és a legközelebbi város erre jogosult szerveinél kifizeti az autó éves kötelező biztosítását, valamint a kocsi hengerűrtartalma és súlya alapján kiszámított teljesítmény- vagy súlyadót. Ezenkívül nyugati szomszédainknál is minden második évben el kell vinni a gépkocsit kötelező műszaki vizsgára. „Fontos a bizalom, hiszen csak ismerőstől, családtagtól lehet így autót vásárolni, mert az azzal járó összes jogi kötelezettség az eredeti tulajdonost terheli” – tette hozzá.
Bár a Magyarországon bejegyzett autók után is több tízezer forintot kell fizetni, egyre több szatmári jár magyar forgalmival rendelkező autóval, mert szerintük olcsóbb, mint itthon bejegyeztetni, és kifizetni a regisztrációs adót. Autótípustól függően a magyar rendszámú kocsikat vezető romániaiak akár több mint ezer eurót is megspórolhatnak. Egy Magyarországon bejegyzett autó illetéke ugyanis csupán töredéke a hazai regisztrációs illetéknek, míg a műszaki ellenőrzésért mintegy 24 ezer forintot kell fizetniük.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.