2010. október 28., 08:392010. október 28., 08:39
A találkozó a tapasztalatcsere mellett lehetőséget kíván nyújtani a székelyföldi geológusoknak munkásságuk bemutatására. A tizenkettedik alkalommal megszervezett találkozó házigazdája a baróti Elveszett Világ Természetvédő és Barlangász Egyesület.
A rendezvény keretében megszervezik a 12 kilométeres Dénes István emléktúrát, megtekintik a hagyományos mészégetést, majd a Szármány-patak völgyében levő szerpentinit lelőhelyet, a karszt-jelenségeket a Vargyas-szorosban, majd megkoszorúzzák a homoródalmási Orbán Balázs barlang bejáratánál elhelyezett Dénes István emléktáblát. Szombaton az Erdővidék Múzeumában megnyitják a Dénes István gyűjteményeiből készített kiállítást.
A rendezvény előadásokkal, majd a Székelyföld földtani kutatásairól szóló dolgozatok ismertetésével folytatódik. Bemutatásra kerül ugyanakkor a Székelyföld ásványtana című, angol nyelven megjelenő kötet is, amely a korábbi geológustalálkozókon elhangzott tanulmányokból áll össze. A tavalyi székelyudvarhelyi találkozó egyik központi témája volt a földtanoktatás helyzete Romániában – ez a kérdéskör az idei geológustalálkozón is terítékre kerül.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.