2010. május 04., 08:222010. május 04., 08:22
A verseny szavazás alapján dőlt el, így azon iskolák, napközik vagy óvodák kerültek ki nyertesként, amelyeknek május másodikáig a legtöbb voksot sikerült begyűjteni. A szavazás jól kitalált rendszer szerint zajlott, egyetlen e-mail címről egyszer lehetett voksolni. A szavazatok azonban érvénytelennek minősültek, ha a szavazó nem igazolta vissza voksát a cég honlapján.
„Sokan itt rontották el, nem érvényesítették szavazataikat” – magyarázta Mandel Zoltán, a Gordius Plus vezetője. A versenyt négy, A, B, C és D kategóriában hirdették meg a szervezők, attól függően, hány gyereket foglalkoztat a tanintézet. Az A csoport 120-nál több gyerek, a B 60–120 gyerek, a C 30–60, a D kategóriába a 30-as létszám alatti óvodák, napközik, iskolák tartoztak.
A D csoport nyertese a Tordátfalvi 1-es Számú Általános Iskola lett, 470 érvényes szavazattal. A C kategóriában versenyző intézmények közül a legtöbb érvényes szavazatot (1095) a nagygalambfalvi 4-es Számú Óvoda kapta, és egy 5410 lej értékű fajátszótér tulajdonosa lett. A B kategória győztes intézménye a csíkszeredai Napraforgó 1-es számú napközi, 603 szavazattal. „Nagyon örülünk a nyereménynek. Igyekeztünk mozgósítani mindenkit, akinek fontos, hogy a gyerekek milyen játékokkal játszanak” – fogalmazott Drăghici Mária, a napközi igazgatója.
Az A kategória nyertese a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás Általános Iskola lett. Az eredményhirdetésen okleveleket és emléklapokat nyújtottak át a tanintézetek képviselőinek, akik úgy értékelték, a versenynek csapatépítő ereje is volt. A játszótereket májusban állítanák fel a, a legnagyobbat, a 9200 lej értékűt pedig gyereknapon adják át Kézdivásárhelyen.
Dróttal összekötözött zsákba tett, majd egy hídról a folyóba dobott egy mindössze három-négy hónapos kutyakölyköt egy férfi a Szeben megyei Cód (Sadu) településen. Az állatot szerencsére időben megtalálták és megmentették.
A havazás, a viharos szél és a jelentősen romló látási viszonyok miatt fokozott óvatosságra intik a hegyekbe induló turistákat a hegyimentők, az ajánlások az ország valamennyi magashegységében érvényesek.
Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.
Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.