Gabonaforgalmazástól a csirkehúsig: erdélyi modell az agrárium megújítására

Az exportált szalmás gabonából, olajos magvakból és egyéb fehérjedús terményekből külföldön előállított keveréktakarmány nagyobb részét az ország behozatalból szerezte be, mert a hazai gyártókapacitás minimális volt.

Az ország mára Európa egyik legjelentősebb gabona- és olajosmag-termelőjévé vált: évente 20–30 millió tonna mezőgazdasági alapanyagot takarítanak be a földekről, a szántóterület meghaladja a 9 millió hektárt. A növénytermesztés tehát látványosan megerősödött, de ezzel párhuzamosan egyre nyilvánvalóbbá vált az a paradoxon, hogy a hatalmas mennyiségű nyersanyag jelentős része feldolgozatlanul hagyja el az országot. A vállalat vezetősége ezt a helyzetet felismerve döntött úgy 2017-ben, hogy a kereskedelem mellett a feldolgozóipar irányába is nyit. A stratégiai gondolkodás alapja az volt: ha az alapanyag helyben rendelkezésre áll, akkor a hozzáadott értéket is helyben kell megtermelni.

Ennek első kézzelfogható eredménye lett a részben magyar állami támogatással megvalósult, 2019-ben átadott kerelőszentpáli takarmánygyár, amely ma Protena (volt UBM Feed Romania) néven működik.

A takarmánygyártás azonban csak az első lépcsőfokot jelentette: a vállalat tudatosan haladt a vertikális integráció irányába, beleértve a csirkenevelést, és a feldolgozást. Ezt a tevékenységet jártuk körbe videóriportunkban Kerelőszentpálon Héjja Szabolcs marketing és termékfejlesztési igazgató, valamint Laczkó Dénes, a cégcsoport vezérigazgatójának kalauzolásával.

A cégcsoport modelljének lényege, hogy a gabonától a kész húsig egy kézben marad a termelési lánc, ami kiszámíthatóságot, minőségbiztosítást és piaci stabilitást teremt. Ebbe a rendszerbe partnergazdákat is bevonnak: a termelők beruháznak a telepekbe, a vállalat pedig technológiát, takarmányt, genetikát, szaktanácsadást és felvásárlási biztonságot nyújt. Ez nem pusztán beszállítói viszony, hanem hosszú távú szakmai együttműködés, amelyben a gazdák jövedelmezősége közös érdek.

A takarmánygyár mint fordulópont: a gabonakereskedelemtől csirkefarmokig

Laczkó Dénes, a Poultry Investment cégcsoport vezérigazgatója szerint a takarmánygyártás jelentőségét az adja, hogy az állattenyésztés költségszerkezetében a takarmány aránya eléri a 60–70 százalékot. Ha ez a tényező nem versenyképes, az egész ágazat veszít életképességéből. A vállalat ezért nem pusztán terméket értékesít, hanem szaktanácsadói hálózaton keresztül követi a gazdák eredményeit, telepi kísérletekkel és kutatás-fejlesztési munkával optimalizálja a receptúrákat. A takarmány összetétele – gabonaalap, fehérjehordozók és mikrokomponensek – tudományos háttérre épülő, folyamatosan fejlesztett rendszer, amelyen számos szakember dolgozik.

A takarmánygyártás sikere természetes módon vezette tovább a vállalatot az állattenyésztés felé. Ha már rendelkezésre áll a gabona és az abból előállított takarmány, logikus lépés, hogy az értéklánc következő szakasza is házon belül jelenjen meg. A cégcsoport a legnagyobb potenciált a baromfiágazatban azonosította, ezért fokozatosan kiépítette a csirkenevelés, majd a feldolgozás infrastruktúráját.

Ezek a nevelőtelepekre kerülnek, ahol a saját takarmányon alapuló technológia szerint zajlik a hizlalás, végül a cég vágóhídjain történik a feldolgozás. A teljes lánc ellenőrzött, visszakövethető, egységes minőségi standardok szerint működik. Ez a vertikális integráció biztosítja azt, hogy a termék útja a szántóföldtől a bolti polcig átlátható és tervezhető maradjon.

A vállalat saját márkákkal van jelen a piacon, miközben exporttevékenysége már az értékesítés több mint egynegyedét adja, és három kontinensre jutnak el a termékei. A Székely csürke márkanév alatt forgalmazott friss baromfihús nemcsak a székelyföldi megyék fogyasztói körében népszerű, hanem Magyarországon is egyre nagyobb igény mutatkozik az erdélyi baromfi iránt. Országosan a Puiul de Crăiești (Mezőkirályfalvi csirke) az ismertebb, amelynek neve a cégcsoport által felvásárolt korábbi Oprea Avi csirkenevelő farmon született.

Laczkó Dénes és Héjja Szabolcs végigvezettek bennünket az ultramodern vágóhíd „látványfolyosóján”, ahonnan ablaküvegen át végigkövethető a teljes folyamat az élő szárnyasok beérkezésétől a csomagolócsarnokig, ahol a kereslet függvényében különböző kiszerelésekbe pakolják a futószalagok mellett dolgozó munkások a végterméket.

Emberi kézre igazából csak a végtermék csomagolásánál van szükség, minden további munkafolyamatot gép végez automatikusan. A rendszer annyira korszerű, hogy valamennyi levágott szárnyas esetleges hibáit – a bevérzéseket is – ki tudja szűrni a korszerű technológia, így csak a legszigorúbb minőségi ellenőrzésen átesett végtermék kerül csomagolásra.

Eközben az alapanyag – gabona, kukorica, napraforgó – nagy mennyiségben hagyja el az országot. A feldolgozóipar fejlesztése tehát nemcsak gazdasági, hanem stratégiai kérdés: a helyi nyersanyag belföldi hasznosítása növeli a hozzáadott értéket, munkahelyeket teremt, és mérsékli az importfüggőséget.

A baromfiipar pozitív példát kínál arra, hogy az integrált rendszerek működőképesek. Ebben az ágazatban Románia már elérte az önellátás szintjét, és megvannak azok az adottságai – jó minőségű takarmány-alapanyag, kedvező klíma, rendelkezésre álló szaktudás –, amelyek exportorientált növekedést tehetnek lehetővé. A vertikális integráció itt különösen fontos: csak így garantálható az egységes minőség, az antibiotikummentes termelési lánc, valamint az a hatékonyság, amely versenyképessé teszi a terméket a nyugat-európai piacokon is.

Az agrárium akkor válhat valódi gazdasági húzóágazattá, ha a gabona nemcsak terményként, hanem hús, tej vagy kész élelmiszer formájában jelenik meg a piacon. A vállalat fejlődési íve – a gabonakereskedelemtől a takarmánygyártáson át a teljes baromfiipari integrációig – jól szemlélteti azt az utat, amelyen a román agrárgazdaság egészének is érdemes lenne végighaladnia. A kérdés már nem az, hogy van-e elegendő alapanyag, hanem az, hogy sikerül-e azt helyben tudássá, termékké és versenyképes exportcikké alakítani.