
Fotó: A szerző felvétele
2010. május 18., 09:012010. május 18., 09:01
Augustin Hagiu, a fuvarozók szövetségének elnöke – aki tegnap a helyszínen hallgatta meg a vitázókat – kifejtette: nem találkozott még hasonló esettel, hogy ennyire nehézkes legyen a kommunikáció a két fél között.
Ilyés Gyula nemrég bejelentette: felszámolná a városban ideiglenesen kialakított buszpályaudvart, mivel ezt törvénytelenül hozták létre a távolsági buszjáratokat működtető cégek. A polgármester szerint az Árpád (V. Lucaciu) utcában lévő görögkeleti templom tőszomszédságában csak a ki-, illetve beszállás idejére állhatnának meg a mikrobuszok, ezzel szemben hosszabb ideig várakoznak.
„Hétköznap reggel 5.30-tól este 8-ig közlekedünk, társaságtól és útvonaltól függően nagyjából félóránként, hétvégén ritkábban. A megállóban általában 5–10 percig vesztegelnek a buszok, amíg össze nem gyűl a megfelelő számú utas” – részletezte lapunk kérésére az egyik nevét elhallgatni kívánó sofőr. Mint mondta, a járatok menetrend szerint közlekednek, ám ha korábban érkeznek, meg kell várniuk az indulási időt. „Az önkormányzat szerint a helyi közlekedési vállalat élvez elsőbbséget, a magáncégeknek semmi keresnivalójuk a belvárosban” – jelentette ki korábban egy sajtóbeszélgetésen Ilyés.
Hozzátette, eddig megengedték a társaságoknak, hogy használják a városi buszmegállókat, ám azok nem tartották be a megállapodást, és pályaudvarrá alakították az egyik megállóhelyet. „Semmilyen törvényes háttere nincs annak, hogy a templom mellett állomásozzanak. A szabályozás értelmében a városszéli buszpályaudvarokban kell várakozniuk” – tette hozzá az elöljáró, aki szerint a gondokat kiküszöbölendő, felszámolják az ideiglenes megállóhelyet.
A tervnek az utasok sem örülnek, mivel a buszpályaudvarok messze vannak, és sok ingázó munkás és diák jár mikrobusszal, reggelente elkésnének, ha nem a belvárosban szállhatnának le. „Naponta a 35 kilométerre fekvő Halmiból utazom be dolgozni. Egyrészt jó, hogy a központhoz közel áll meg a busz, mert nem kell sokat gyalogolnom, ám a megálló esztétikailag kifogásolható. Mégis csak egy templom mellett van, amely nem arra szolgál, hogy teleszemeteljék a kertjét díszítő bokrokat, és az út közepén állomásozó járművek és tülekedő emberek sem nyújtanak kellemes látványt” – közölte a Krónikával Dobrás Zita, aki szerint meg kellene szüntetni a megállót, és alkalmasabb helyet találni a távolsági buszok számára.
Dróttal összekötözött zsákba tett, majd egy hídról a folyóba dobott egy mindössze három-négy hónapos kutyakölyköt egy férfi a Szeben megyei Cód (Sadu) településen. Az állatot szerencsére időben megtalálták és megmentették.
A havazás, a viharos szél és a jelentősen romló látási viszonyok miatt fokozott óvatosságra intik a hegyekbe induló turistákat a hegyimentők, az ajánlások az ország valamennyi magashegységében érvényesek.
Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.
Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.