2010. szeptember 07., 09:082010. szeptember 07., 09:08
„Az éjszakák és reggelek eléggé hidegek, és az előző évek tapasztalatából kiindulva úgy döntöttünk, hogy korábban elkezdjük a próbafűtést. Legalább egy hétre van szükségünk ahhoz, hogy a teljes rendszert ellenőrizzük” – közölte Abos Éva, a Goscom szóvivője. Mint mondta, a vállalat szeptember 15-én indítaná be a távhőszolgáltatást, és ezért arra kérik a lakosságot, hogy fejezzenek be minden munkálatot a fűtőtesteken vagy vezetékeken.
A szóvivő szerint a kormány idén is biztosítja a fűtésszubvenciót, így a távhő ára csak az áfaemelés összegével, azaz öt százalékkal nő, a székelyföldi városban július elseje óta egy gigakalória hőenergiáért 229,24 lejt kell fizetni. Csíkszeredában tavaly szeptember 20-án kellett beindítani a távhőszolgáltatást, az év ezen időszakában a legalacsonyabb nappali hőmérsékletet, 2 Celsius-fokot, szombaton mérték. A városban a legalacsonyabb szeptemberi hőmérséklet –10 fok volt, ezt 1977-ben mérték.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.