Hirdetés

Függetleneket indít az MPP

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Független jelölteket állít a Magyar Polgári Párt a november 30-i parlamenti választásokon – döntötte el hétvégi ülésén az alakulat elnöksége. A területi szervezeteknek szeptember 24-éig kell nevesíteniük a megmérettetésen induló személyeket.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

2008. szeptember 08., 00:002008. szeptember 08., 00:00

A lapunk pénteki számában beharangozottaknak megfelelően nem indul önállóan a novemberi parlamenti választásokon a Magyar Polgári Párt (MPP), hanem független jelölteket állít. A parlamenti megmérettetésen való részvételi formáról péntek este, Székelyudvarhelyen tartott ülésén határozott az alakulat elnöksége, amely előzetesen konzultált a területi elnökökkel is. Szász Jenő elnök tegnap lapunknak elmondta, a függetlenek indításán kívül keresik a kapcsolatot más szervezetek színeiben induló jelöltekkel is, akiket – ha vállalják a polgári párt programját és az általa megjelenített értékrend képviseletét – ugyancsak támogathatnak majd. Kérdésünkre, miszerint ezek az MPP-n kívüli személyek kizárólag magyar nemzetiségűek lesznek-e, a pártelnök elmondta: elsősorban magyarokra gondoltak, de nem zárható ki, hogy adott esetben román személyiséget támogassanak. „Nem biztos, hogy például egy Smaranda Enache típusú politikus rosszabb lenne, mint az RMDSZ számos, Maros megyében induló szenátor- vagy képviselőjelöltje. Nem jutott még eszünkbe ez a lehetőség, de konkrét javaslat esetén ezt is megfontoljuk” – nyilatkozta a Krónikának Szász Jenő. A polgári párt vezetősége nagy többséggel határozott a független jelöltek indítása mellett, ezzel együtt ugyanakkor volt olyan MPP-s politikus, aki azt szorgalmazta, hogy az alakulat vágjon neki önállóan a választásoknak.

A területi elnököknek egyébként szeptember 24-éig kell javaslatot tenniük a megcélzott választókerületekre, illetve az ott függetlenként megméretkező jelöltek személyére, és minderről majd a hónap végén ismét ülésező országos elnökség mondja ki a végső szót. A párton belül különben úgy számolnak, hogy legtöbb 15 képviselői és hét szenátori erdélyi választókerületben érdemes jelölteket állítania az MPP-nek. Az alakulat azonban nem szögezett le minimális vagy maximális célkitűzést a tekintetben, hogy hány mandátumot kíván szerezni a parlamentben, és egyelőre Szász Jenő sem döntötte még el, megpályázik-e egy szenátori vagy képviselői tisztséget. A pártelnök úgy véli, a függetlenek indításáról szóló döntéssel alakulata nem veszélyezteti az erdélyi magyar közösség bukaresti parlamenti képviseletét. „Bölcs döntést hoztunk, mert nemhogy nem gyengül a parlamenti jelenlét, de minőségi javulást hoz, ha az MPP is képviseltetheti értékrendjét. Ezáltal kiegészül, jobbá és hatékonyabbá válik a magyarság képviselete, és parlamenti szinten is képviseletet nyer az MPP által megjelenített értékrend és magyar közösségi jövőkép. Mi az RMDSZ-szel folytatott, végül meghiúsult koalíciós tárgyalások során sem a pozícióhajhászást vagy az önkormányzati választások eredményét tartottuk mércének, hanem az összefogást és a közösségépítést tekintettük legfontosabb célunknak” – nyilatkozta Szász, aki úgy véli: jelentősen mozgósította volna az erdélyi magyar választópolgárokat, ha sikerül választási koalíciót kötni az RMDSZ-szel, ez esetben pedig szerinte legalább negyvenfős parlamenti frakcióra tehetett volna szert a közösség. Egyébként a Magyar Polgári Párt elnöksége megállapította, hogy a független jelöltek választásokon való megméretkezése nem teszi szükségessé az országos gyűlésnek (kongresszusnak) az ősz folyamán történő összehívását.

Eközben az RMDSZ-ben nem keltett meglepetést a rivális magyar szervezet hétvégi döntése. „Nem kell matematikai zseni legyen valaki, hogy belássa: az önkormányzati választásokon egyszázalékos országos eredményt elért MPP-nek önállóan semmi esélye elérni az ötszázalékos parlamenti küszöböt. A függetlenek indítása nem könnyíti meg az RMDSZ helyzetét, de nem is lesz nehezebb dolgunk a helyhatósági választásokhoz képest, hiszen az egyéni választókerületes rendszerben tartandó parlamenti megmérettetés nagyban hasonlít az önkormányzatira, ahol ugyancsak volt ellenjelöltünk, és mégis megnyertük” – nyilatkozta lapunknak Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető alelnöke. A szövetség kampányfőnök-helyettese úgy véli: az MPP független jelöltjeinek még a párt egyik „bástyájának” számító Sepsiszentgyörgyön is nehéz lesz mandátumot szerezniük, hiszen ez a szavazatok fele százaléka plusz egy voks, azaz a magyar választópolgárok kétharmada támogatottságának megszerzését feltételezi, ami Kovács szerint szinte lehetetlen. A politikus egyébként jó viccnek nevezte, és nem hisz az MPP bejelentésében, miszerint a párt kész „arra érdemes” RMDSZ-es jelölteket is támogatni a választásokon.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint

Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint
2026. április 30., csütörtök

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája

Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája
2026. április 30., csütörtök

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon

Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza

Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza
2026. április 30., csütörtök

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást

A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást
2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
Hirdetés
Hirdetés