2011. február 08., 10:262011. február 08., 10:26
Mint ismeretes, a szenátus egyesített, emberjogi és esélyegyenlőségi bizottsága a múlt héten jóváhagyta Silviu Prigoană demokrata-liberális párti (PDL) képviselő törvényjavaslatát, amelyben a roma elnevezés helyett a cigány megnevezés használatát javasolja az ország legnagyobb kisebbségének megjelölésére. Frunda György, az emberjogi és kisebbségügyi bizottság elnöke a kezdeményezés ellen voksolt. „Meggyőződésből és nemzetközi egyezmények alapján ellenzem a kezdeményezést. A cigányok 1971-ben, egy Londonban megrendezett világkongresszusukon úgy döntöttek, hogy az ő nevük nemzetközi szinten, tehát a világ minden országában a roma legyen, ez a szó az ő nyelvükön azt jelenti: férfiember. A megnevezést több nemzetközi egyezmény elfogadta, és rögzítette a romajogokat” – részletezte a megnevezés hátterét a Krónikának a honatya. Mint elmondta, 1993-ban, még mielőtt Románia teljes jogú tagja lett volna az Európa Tanácsnak, az intézmény keretében olyan döntés született, hogy a testület tagországaiban kötelező módon a roma szót kell használni az etnikum megnevezésére. Az előírás nyomán Románia is módosította jogszabályait, tette hozzá Frunda. „Persze, a cigány szó használatának a tiltását nem kell túlzásba vinni, a cigánypörkölt neve továbbra is az marad, ezután is lesz Budapesten Száztagú Cigányzenekar, és a cigányvajda kifejezés használatát sem tiltja senki. De a parlamentben, a hivatalokban, a sajtóban, a közéletben kötelesek vagyunk tiszteletben tartani a romák döntését és a nemzetközi dokumentumokat” – mondta Frunda György. Kiábrándítónak nevezte a szenátusi bizottságban lezajlott vitát, hiszen érzelmi síkra terelődött az eszmecsere, a hozzászólások nélkülöztek minden rációt. A szenátor abban reménykedik, hogy a civil szféra hatására a parlament plénuma nem fogadja majd el a törvénytervezetet. Ha ez mégis bekövetkezik, akkor meggyőződése, hogy a roma szervezetek bírósághoz fognak fordulni, és Strasbourgban nekik adnak majd igazat, és kötelezni fogják Romániát, hogy térjen vissza a jelenlegi szóhasználatra, és fizessen kártérítést. n Máthé Éva
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.
Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.