A tanácsosokat és a város érdekében tevékenykedõ polgárokat vitára ösztönzõ fõszervezõt beszéde közben érte a halál. „Apró, de fontos dolgokat sikerült megvalósítanunk\" – hangzottak a 68 éves Málnási utolsó szavai, a mondat befejezésének azonban gátat vetett a légzésstop és szívritmus-elégtelenség. Újraélesztésével sikertelenül próbálkoztak a jelen lévõ orvos-tanácsosok, bár a szívritmusát sikerült stabilizálniuk, az idõközben beállt agyhalált nem lehetett visszafordítani. A meghirdetett fórum céljai között szerepelt a tanácsosok beszámolója, akik sikereikrõl és kudarcaikról beszéltek. Ugyanakkor véleményt nyilváníthattak a közelgõ helyhatósági választások kapcsán a leendõ testület összetételérõl is. Szerintük olyan személyek kellene legyenek, akik ismerik és szeretik a közösséget. Akik nem a tanácsosi honoráriumért vállalják a tisztséget, hanem mert elhivatottságot éreznek a város dolgainak intézésére. A tragédia bekövetkezte elõtt a fórumon felszólalók számos olyan hibára, tévedésre világítottak rá, amirõl mostanáig nem beszéltek, vagy amit szándékosan elhallgattak. Kiderült, igencsak nehéz helyzetben dolgozott az elsõ tanács, hiszen országos szinten hiányoztak azok a jogszabályok, amelyek egy önkormányzati testület munkáját szabályozzák. Ugyanakkor bírálat érte a város polgárait is, akik csupán elvárják, hogy az önkormányzat tegyen valamit a városért, ám megfeledkeznek arról, hogy õk is tehetnének érte. Elhangzott, hogy kezdetekben kevés hatása volt a városvezetésnek a gazdasági élet alakulására, ennek is tulajdonítható, hogy a Hargita megyei kisvárosban valamennyi állami vállalat megszûnt. Továbbá felrótták azt is, hogy sok tanácsos nem ismeri a jogait és kötelezettségeit.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.