Hirdetés

Forralt bor, koripálya és indokolatlan jegesmedvék: megnyílt a nagyváradi karácsonyi vásár

•  Fotó: Balogh Levente

Fotó: Balogh Levente

Az utóbbi években a nagyváradi adventi – vagy karácsonyi, ahogy tetszik – vásár is beküzdötte magát a Kárpát-medence leglátványosabb, vagy legalábbis annak nevezett hasonló rendezvényei közé.

Balogh Levente

2023. november 30., 19:352023. november 30., 19:35

2023. november 30., 19:382023. november 30., 19:38

Igaz, ami igaz, a Partium fővárosa minden adottsággal rendezik, ami egy ilyen rendezvényhez szükséges: világszínvonalú, viszonylag jól restaurált épített örökséggel, ami megfelelő miliőt biztost a rendezvényhez, valamint olyan marketinggel, ami nem csupán a helybelieket vonzza, hanem messze földről is ide csábítja a turistákat. Például az egyik önkormányzati közösségi oldalon egy bukaresti illető kérdezett rá arra, hogy pontosan mikor kezdődik a rendezvény, mivel ő csakis ezért utazott a városba.

De nem csupán románok érdeklődnek: rendszerint a budapesti közszolgálati médiában is tudósítanak a váradi vásárról, és az anyaországból is sokan jönnek el.

Hirdetés

Nos, a kezdés időpontja nem sokkal előzi meg az adventi időszakot: csütörtökön vehették birtokukba a látogatók a belvárosban berendezett vásárt. Amelyet hivatalosan csütörtökön este hat órakor nyitott meg Florin Birta polgármester szakadó esőben – mi azonban még napvilágnál, nem sokkal korábban, és ami fontosabb, anélkül jártuk be, hogy bőrig áztunk volna.

A vásár ezúttal kiterjedtebb, mint a korábbi években, mivel a Szent László – a románokak Egyesülés – tér mellett a Sebes-Körös túlpartján elterülő „ikerfőtérre”, a Bémer – románul Ferdinánd – térre is kiterjeszkedett.

Itt kapott helyet a korcsolyapálya, amely eddig a Szent László téren várta a csúszkálni vágyókat, de azzal, hogy áthelyezték, jókora tér szabadult fel, amit így a Fekete Sas-palota előtt felállított színpadon fellépő koncertezők közönsége vehet birtokba. A színház előtti téren kialakított korcsolyapálya nem került rosszabb környezetbe, hiszen így is látványos épületek között várja a látogatókat.

•  Fotó: Balogh Levente Galéria

Fotó: Balogh Levente

Az árak nem feltétlenül barátiak: 50 perc a jégen 50 lejbe kerül – ha viszont valaki saját korcsolyával érkezik, akkor már „csak” 40 lejt kell kiperkálnia. Ebből minimális matematikai tudással is kiókumulálható, hogy mennyibe kerül a korcsolyabérlés.

•  Fotó: Balogh Levente Galéria

Fotó: Balogh Levente

A jégen kevésbé magabiztosan mozgók emellett 25 lejért bérelhetnek egy pingvin vagy jegesmedve formájú „segédeszközt”, amelyre a csicsonkázás közben támaszkodhatnak. Az pedig túlzás nélkül kijelenthető, hogy a koripályának a színház mellett kifejezetten jól áll a Pannónia szálló és a Sztarill-palota adta háttér.

•  Fotó: Balogh Levente Galéria

Fotó: Balogh Levente

A vásár fő attrakciói azonban a Körös túlpartján kaptak helyet. A Szent László-híd felől közeledve két jókora, klasszikus brit egyenruhába öltözött, medvebőrsapkás diótörő áll őrt, ők alkotják a vásár kapuját.

•  Fotó: Balogh Levente Galéria

Fotó: Balogh Levente

Odabent minden, az ilyen rendezvényeken kötelező klasszikus elem megtalálható.

Van körhinta is, amely kicsi, de annál csilivilibb.

•  Fotó: Balogh Levente Galéria

Fotó: Balogh Levente

Ami helyi különlegesség: egy 60-as évekbeli nosztalgiavillamos mikulásvillamosként közlekedik, belül fenyőágakkal és fényfüzérekkel feldíszítve, délután négy órától szállítja a város villamosvonalain azokat, akik ilyen különleges körülmények között szeretnének egy kis városnéző sétán részt venni.

•  Fotó: Balogh Levente Galéria

Fotó: Balogh Levente

Idén újdonság, hogy a hagyományos díszek mellett a Szent László tér öt emblematikus épületét is karácsonyi díszbe öltöztették.

Így a Fekete Sas-palota, a Deutsch-ház, a Moskovits-palota, a görögkatolikus püspöki palota és a városháza is ünnepi gúnyát öltött – az más kérdés, hogy egyes épületek esetében talán nem ártott volna némi önmérsékletet tanúsítani. De erről majd később.

•  Fotó: Balogh Levente Galéria

Fotó: Balogh Levente

A vásárban amolyan mézeskalács-házikó jellegű, az önkormányzat által már évekkel ezelőtt beszerzett standokon árulják az ilyenkor megszokott termékeket. Van itt minden: forralt bor, mézeskalács, csokoládé, törökméz, valamint játékok minden mennyiségben azok számára, akik itt szeretnék beszerezni a karácsonyi ajándékot a gyerekeknek.

•  Fotó: Balogh Levente Galéria

Fotó: Balogh Levente

Az árképzés olyan, amilyen az ismert gazdasági előzmények miatt 2023 végén lehet.

A választék meglehetősen bőséges, több forralt boros stand mellett food truckok is várják a nagyérdeműt, amelyek némelyikében nem csupán készételeket, hanem hagyományos kézműves sajtokat is lehet vásárolni. Egy kis pohárnyi forralt bor 12 lej – az árusok mentségére legyen mondva, hogy kellemesen fűszeres, és még friss narancsszeleteket is dobnak a pohárba.

Egy adag házi rétes szintén 12 lej, egy sajtos-tejfölös-fokhagymás lángos 15 lejbe kerül, egy mézeskalács 10 lej, egy kürtőskalács 25 lejt kóstál, azok pedig, akik a tér közepére kihelyezett asztaloknál valami tartalmasabbat is ennének, 40 és 50 lej közötti áron vásárolhatnak hamburgert vagy egyéb, gyorséttermi ételeket.

A karácsonyi vásár ma már elképzelhetetlen óriáskerék nélkül – nos, Nagyváradon ezt némileg visszafogottan oldották meg, a jelenleginél volt már óriásabb kerék is. A mostani, kompaktabb változatra egy gyerek 15, egy felnőtt 25 lejért ülhet fel. Ezért három teljes kört tehet meg az egyébként nyitott kosárban.

•  Fotó: Balogh Levente Galéria

Fotó: Balogh Levente

A vásár egyik fő látványossága a Szent László tér közepén álló karácsonyfa, amely igazán délceg és látványos – és az elmúlt évek gyakorlatát folytatva, a környezetvédelem jegyében teljes egészében mű.

Negatívum ugyanakkor, hogy miközben a vásár „kapui” fölött magyarul is olvasható a rendezvény neve, a tér közepén felállított „totemoszlopokon” az előző évek gyakorlatával ellentétben csak román nyelvű a felirat, és a rendezvények fellépői között sincsenek magyarok – legalábbis az eddigi közlések alapján.

Szintén látványos a Szent László teret a Nagyvásár térrel összekötő, teraszok szegélyezte Zöldfa utca, amely fölött teljes hosszában karácsonyi dekoráció látható, és szintén a vásár egyik „kapujaként” üzemel.

•  Fotó: Balogh Levente Galéria

Fotó: Balogh Levente

A görögkatolikus püspöki palota is ünnepi díszbe öltözött.

•  Fotó: Balogh Levente Galéria

Fotó: Balogh Levente

És ha már megemlítettük, hogy bizonyos szempontból lehetett volna visszafogottabb is a dekoráció, akkor íme: a Szent László teret némileg indokolatlan jegesmedvedömping lepte el.

•  Fotó: Balogh Levente Galéria

Fotó: Balogh Levente

Ennek a legeklatánsabb példája az a példány, amely a Deutsch-ház mellett várja a nagyközönséget, és arckifejezése alapján a közelmúltban meglehetősen intenzív élményt okozó tudatmódosító szerhez jutott. Ezt kompenzálandó viszont bele lehet ülni, vagyis valójában egy pad – ezzel pedig ideális szelfihelyszín.

Emellett a Deutsch-ház első emeleti erkélyein több „kollégája” is helyet kapott, emelendő az ünnepi dekoráció fényét. De nem akarunk ünneprontók lenni: a váradi karácsonyi vásár tényleg látványos, és akinek megengedi az ideje, semmiképpen sem bánja meg, ha az adventi időszakban ellátogat a Pece-parti Párizsba.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés