Hirdetés

Fordítókat, tolmácsokat képeznek ki

Egyelőre ötven költségtérítéses helyet hirdet meg a Sapientia marosvásárhelyi kara azoknak, akik angol–magyar, német–magyar vagy román–magyar szakon fordítói, tolmácsi diplomát akarnak szerezni.

Máthé Éva

Máthé Éva

2008. augusztus 27., 00:002008. augusztus 27., 00:00

„A nyári felvételin elég jó eredményeket értek el, akik minket választottak – mondta dr. Hollanda Dénes professzor, a Sapientia marosvásárhelyi karának dékánja. – Mégsem vagyunk teljes mértékben elégedettek, mert maradtak betöltetlen helyek.” A humán szakokon és a kertészmérnökin minden hely betelt, míg az informatika, mechatronika, számítástechnika, automatizálás szakokon pótfelvételit hirdetnek.

Elsősorban technikai fordítókat szeretnének képezni, azaz mérnök-, jogászszakfordítókat, agárszöveg-fordítókat. Akiknek irodalmi-szövegfordítói ambíciói vannak, speciális kurzusokon vehetnek majd részt. Mint említettük, három nyelvpárosítással indulnak, melyben a közös törzs a magyar. Az akkreditációhoz szükséges pénz előteremtéséhez szponzorokat kerestek, az egyik a Communitas Alapítvány. A szinkrontolmács-képzéshez csak jövőre készülnek majd el a nagy nyelvi laboratóriumok, tehát valószínűleg harmadéven kezdődik el az ilyen fajta képzés.

Az évi 750 eurós tandíjat két részletben kell majd kifizetni, a beiratkozási díj 40 lej. Azok, akik ezelőtt jutottak be fizetéses helyekre, továbbra is 200 eurót fizetnek évente, ami romániai szinten a legkisebb egyetemi tandíj.

Murvai Olga dékánhelyettes úgy véli: a Sapientia-EMTE nagymértékben járult hozzá ahhoz, hogy idén Erdélyből sokkal kevesebb magyar fiatal jelentkezett a magyarországi egyetemekre, mint a korábbi években.

„Rögös az út, amin végig kell menni egy új szak elindításakor. Egyelőre költségtérítéses formában indíthatjuk be az új szakot, mert nem volt rá finanszírozás. Nem akartunk késlekedni. Fölépítettük az oktatói gárdát, a teljes programot akkreditáltattuk” – mondta el az új szakkal kapcsolatos tudnivalókat Murvai Olga.

Hollanda Dénes dékán az egyetemfejlesztési programot is vázolta. A Sapientia Alapítvány kuratóriuma jóváhagyta, hogy a közeljövőben Kolozsváron egyhektáros, Marosvásárhelyen pedig héthektáros telkeket értékesítenek, és ezeknek az árából készül el a kolozsvári és a marosvásárhelyi bentlakás, valamint a két oktatási-kutatási központ.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint

Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint
2026. április 30., csütörtök

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája

Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája
2026. április 30., csütörtök

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon

Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza

Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza
2026. április 30., csütörtök

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást

A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást
2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
Hirdetés
Hirdetés