2010. június 16., 08:082010. június 16., 08:08
László János, az EMNT székelyföldi régióelnöke, Jakabos Janka háromszéki, Kali István marosszéki elnök, Orosz Pál Levente udvarhelyszéki elnökségi tag és Szabó László, az EMNT jegyzője tegnap Székelyudvarhelyen az eddigi tevékenységről és a további tervekről számolt be. Mint mesélték, a gyorssegélyezés első lépéseként, június 10-én három kisbusznyi tartós élelmiszerrel, ásványvízzel, tisztító- és fertőtlenítőszerekkel, takarókkal látogattak Miskolc környékére a szervezetek képviselői. Az elmúlt héten ugyanakkor több önkéntes csapat is az árvízsújtotta településekre látogatott, hivatásos tűzoltók és magánszemélyek segédkeztek a mentésben. Az akció folytatódik, a pénzadományokon kívül Háromszéken például ásványvizet és száraz élelmiszereket gyűjtenek, a mentési akcióban részt vevő önkéntesek ugyanakkor felméréseket is végeznek arról, hogy mire lenne szükség. Mint kiderült, az újjáépítésben lehetne segédkezni. Ezért szívesen fogadnak fa- és építőanyagot, esetleg várják az építkezésben segédkező önkéntes szakemberek jelentkezését is.
Az EMNT felhívása nyomán eddig magánszemélyek, egyházi intézmények és cégek több mint 3 millió forintnyi pénzsegélyt ajánlottak fel, de közben civilek, szervezetek és pártok is bekapcsolódtak az akcióba.
A további tervekről és a felajánlás részleteiről a 0721-267596-os telefonszámon és az arviz2010@gmail.com elektronikus postacímen lehet érdeklődni. A pénzbeli felajánlások fogadására a Gondviselés Segélyszervezet kizárólag erre a célra nyitott, közösen felügyelt bankszámláját használják. A tervek között az is szerepel, hogy az árvízkárosult gyerekeknek nyári táborokat szerveznek.
A havazás, a viharos szél és a jelentősen romló látási viszonyok miatt fokozott óvatosságra intik a hegyekbe induló turistákat a hegyimentők, az ajánlások az ország valamennyi magashegységében érvényesek.
Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.
Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.