Hirdetés

Folytatódik a határvita Mikóújfalu és Málnás között

Évek óta húzódó határvita miatt nem tudják két Kovászna megyei községben kiállítani a birtokleveleket. György Ervin prefektus tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, Mikóújfalu és Málnás község az önállósulásuk óta nem tudnak megegyezni a határt illetően, így a vitatott területekre nem tudnak birtoklevelet adni a tulajdonosoknak.

Bíró Blanka

2010. november 09., 08:572010. november 09., 08:57

A 2004. áprilisi önállósulás után a két új község között több tucat egyeztetési tárgyalás zajlott, de a pereskedés sem vezetett eredményre, ezért a lakosság egy része már megkérdőjelezi, hogy érdemes volt-e különválni. A két község elöljárói mintegy 500 hektáros területről nem tudnak megegyezni.

Ezen a területen fekszik négy kőbánya is, amelyek meghatározóak lehetnek a települések fejlődése szempontjából. Kasléder József málnási polgármester a Krónikának úgy fogalmazott, a község területét nem a nagyapjától örökölte, így nem egyezhet bele, hogy megrövidítsék.

Az elöljáró az 1968-as kataszteri térképre hivatkozik, szerinte az Olt folyó a határ a két település között, a folyón túl a szomszéd község nem terjeszkedhet. Málnás újabb közigazgatási pert indított igazáért, amit alapfokon a sepsiszentgyörgyi bíróság tárgyal majd. Nyáguly Vilmos, Mikóújfalu polgármestere eközben a Krónikának elmondta, úgy tűnik, a vitának csak akkor lehet vége, ha újraegyesítik a két községet.

„Hiába van a fellebbviteli bíróságon kiadott végleges határozatunk, hogy a vitatott terület Mikóújfalut illeti, a málnásiak mindig újabb pert indítanak,  ennek soha nem lesz vége” – magyarázta Nyáguly, aki szerint elfogadhatatlan a málnásiak igénye, mert egy földterület nagyobb része a mikóújfalusi gazdák tulajdona, így egyértelmű, annak a község területén kell maradnia.

Mint mondta, beleegyeznének, hogy két-két bányát kapjon mindkét község, de szerinte a málnásiak hajthatatlanok. György Ervin szerint az nem jelent akadályt, ha egyik község lakóinak a másikban van földjük, hiszen ez csak annyi nehézséget okoz, hogy minden évben egyszer át kell menniük adót fizetni. Viszont gondot jelent, hogy a vitatott területekre nem lehet kiállítani a birtoklevelet, és ez akadályozza a visszaszolgáltatást.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
2026. október 16., péntek

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon
2026. október 16., péntek

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben

Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben
Hirdetés
Hirdetés