
Fotó: Krónika
Szeretném folytatni mindazt, amit elkezdtem, és bízom benne, hogy ily módon Tusnádfürdő visszanyerheti régi hírnevét, az ország egyik legkeresettebb turisztikai központjává válhat.
Ennek érdekében milyen tervek megvalósítására készül?
Azt hiszem nem túlzok, ha azt mondom, bátran egyenlőségjelt tehetünk a település neve és a turizmus közé. A gazdasági életet nálunk az idegenforgalom jelenti, és ehhez minden adottsága megvan a településnek, ezeket még inkább ki kellene aknázni az elkövetkező években. Természetesen többek közt a régi termálstrand felújítására gondolok, a művelődési házra, mely tatarozásra vár. Ugyanakkor több projektünk is van, melyeket be kell fejezni. A környezetvédelmi minisztérium által meghirdetett csatornahálózat-korszerűsítés kivitelezése is ránk vár, szociális lakásokat kell építenünk. Folytatnunk kell a város utcáinak, sétányainak a tatarozását, a járdák felújítását.
Milyen üzenettel próbálta megszólítani a választópolgárokat a kampány során?
Az elmúlt négy év alatt arra koncentráltam, hogy nagy fejlesztési projekteket hozzunk össze, és úgy gondolom, hogy az elért eredményekhez hozzájárultam a munkámmal. Szeretném folytatni az elkezdett munkát, ezért vállaltam a megmérettetést. Úgy érzem, ez a feladat engem illet. Ha nem lennék meggyőződve róla, hogy ennek van értelme, akkor nem vállaltam volna a jelöltséget. Arra kell törekednünk, hogy elfogadhatóbb, kellemesebb közhangulatot teremtsünk Tusnádfürdőn.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.